Természetesen a gyógyhotelt is megkérdeztük, miért pont az ő szállodájukra esett az NMHH választása, de nem akartak nyilatkozni. Csak annyit közölt lapunkkal Müller-Pápai Zsuzsanna vezérigazgató, hogy „nem új keletű a dolog”. Ez valóban így van. Hiszen az első szerződést még 2000 márciusában kötötte az NMHH elődje, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a hotellel, de akkor még 35 millió forintba került egy év. Ezt a szerződést gyakran módosították, hiszen például 2014-ben már 42,6 millió forintba került a dolgozók üdültetése. Azóta még drágább lett, mivel a 2017–2020-as időszakra megkötött 197 millió forintos szerződés egy évre lebontva 65,6 millió forintot jelent. Érdekes, hogy éppen 2000. március 1-jétől lett fideszes elnöke az ORTT-nek Körmendy-Ékes Judit személyében, aki korábban a párt szóvivője is volt. A korábbi bányászgyógyüdülőt 2002-re újították fel, részben több száz millió forint vissza nem térítendő állami támogatás segítségével. Átadóján maga Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet, dicsérve a magyar kivitelezőket és tulajdonost. A Hotel Carbona tulajdonosa pedig az ingatlanbefektető-ügyvéd Bálintfy Gábor, aki tízmilliárd forint körüli vagyonával a leggazdagabb magyarok közé tartozik a Napi Gazdaság toplistája szerint, illetve a már megszűnt Parlament TV is az övé volt. A hotel felügyelőbizottságában pedig Csóti György volt MDF-es és fideszes országgyűlési képviselő, korábbi zágrábi nagykövet is tag.
Persze az NMHH-nak bőven van miből luxushotelben üdültetni a dolgozóit, hiszen például 2017-ben 35,3 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik. Szintén a médiahatóság üvegzsebszerződései között lelhető fel, hogy 64,9 millió forintért szerződtek le a Cyberlink Kft.-vel a nyomtatók karbantartására, s a Develor Tanácsadó Zrt. is 10,8 millió forintért tart fejlesztő tréningeket az NMHH munkatársainak. Hogy a pénz nem igazán számít az NMHH-nál, azt az is bizonyítja, hogy csak az idén hetven olyan szerződést kötöttek, amely meghaladja az 5 millió forintot.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!