Nem volt ellenvetésük a helyieknek az ellen, hogy a fóti intézetből kísérő nélküli gyermekek érkezzenek a városba – mondta megkeresésünkre Sztán István, Aszód független polgármestere. A településvezetőt annak apropóján kérdeztük, hogy a Népszava megírta: az aszódi javítóintézetben helyezné el a kormány azt a mintegy két tucat kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő kis- és fiatalkorút, akiknek az országos gyermekotthon-korszerűsítő program miatt kell elhagyniuk a fóti Károlyi István Gyermekközpontot.
Mi úgy tudjuk, ez azért nem egészen így van. A polgármester elmondta: ugyan a szóban forgó terület jelenleg valóban a javítóintézethez tartozik, a jövőben teljesen leválasztják, így az újonnan létesülő gyermekotthon minden tekintetben elkülönül majd a nevelőintézménytől. A befogadottak egyébként egy használaton kívüli iskolaépületben kapnak helyet, felújítás után. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is azt közölte „néhány sajtóhírre” reagálva, hogy Aszódon egy teljesen új gyermekvédelmi otthont alakítanak ki, amely sem jogilag, sem fizikailag nem lesz a jelenleg is működő javítóintézet része.
A városvezető felidézte, még áprilisban kereste meg a javítóintézet fenntartója, hogy Fótról valószínűsíthetően Aszódra fognak kerülni a szülő nélküli gyermekek. Annak, hogy közöttük van-e menekült, a polgármester szerint nincs jelentősége, a lényeg, hogy gyermekekről van szó. Ezt követően Sztán István értesítette a lakosságot, a helyieknek pedig egyáltalán nem volt ellenvetésük.
A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy az aszódiak békében élnek együtt az intézetben nevelt bűnöző fiatalokkal is. Bár Sztán István nem kívánta kommentálni az őcsényi esetet – hetekkel ezelőtt menekült családok üdültetése ellen tiltakoztak a helyiek, még a panzióst is megfenyegették –, elmondta, egyáltalán nem tart attól, hogy náluk hasonló tiltakozást vált ki a gyermekek érkezése.