Székely László ombudsman alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett azért, mert a szabályozás szerint három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki nem tesz eleget a lakókörnyezete rendben tartására vonatkozó önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségének. Az Alkotmánybíróság végül csütörtökön megsemmisítette a szerinte is diszkriminatív, a magánszférát szükségtelenül korlátozó rendelkezéseket.
Erre reagálva Csath Magdolna lapunknak azt mondta, jó lenne, ha mindenki rendben tartaná a kertjét, lakása környékét, de valóban nem megoldás, ha kizárják a közfoglalkoztatásból azokat, akik ezt nem teszik meg. A probléma nem csak a közmunkásokat érinti, így valóban negatív megkülönböztetésnek tekinthető, hogy csak rájuk vonatkozik ez a szabályozás.
A közgazdászt a közfoglalkoztatási rendszerrel, a jelenlegi problémákkal és a lehetséges megoldásokkal kapcsolatban is kérdeztük.
Csath Magdolna kiemelte: kifejezetten egyetért azzal, hogy létrejött a közmunkaprogram, hiszen azok az emberek kerültek bele, akik már hosszabb ideje nem tudtak valamiért elhelyezkedni. Az pedig sokkal jobb, ha valaki bármilyen értelmes feladatot, munkát végez, mintha semmit sem tudna kezdeni az életével.
Azonban gond, hogy nagyon alacsony béreket kapnak a közfoglalkoztatottak: olyan esetek is előfordulhatnak, hogy valaki közmunkásként ugyanazt a munkát végzi, mint a vele együtt dolgozó állami alkalmazott, a bérük közt mégis hatalmas a különbség, ami megalázó helyzetet teremthet. Ennél is nagyobb probléma, hogy egyszer van közmunka, máskor pedig nincs – fontos lenne, hogy az emberek stabilnak érezhessék a helyzetüket.
Csath Magdolna szerint azonban nem könnyű meghatározni, min is kellene változtatni. Sokan a képzés szerepét említik, de – mint a közgazdász felhívta a figyelmünket – nem lehet mindenkit hirtelen átképezni, hiszen az egyes emberek problémája is eltér. „Én is azt mondom, hogy képzés kell, de csak regionálisan látok megoldást, nem hiszek abban, hogy Budapestről meg lehet oldani a gondot” – mondta. Kitért arra is, hogy sokkal nehezebb bevonni az üzleti szektorba azokat a közmunkásokat, akik olyan régióban dolgoznak, ahol alapvetően magas a munkanélküliség.