Soros György ellenkampánnyal magyarázza a Soros-tervet – így válaszolt a kormánypárt Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivőjének bejelentésére.
A milliárdos üzletember nemrég szóvivője útján jelentette be, hogy egy saját kampányban szeretné tisztázni, hogy mit állít ő maga, és miben hazudik vele kapcsolatban a kormányzati propagandagépezet – a Soros-konzultációban szereplő valótlanságokat egy átfogó cikkben lapunk is felsorolta.
Az üzletember megszólalásának másik oka az volt, hogy álláspontja szerint már a titkosszolgálatok is fenyegetik alapítványait. A Fidesz viszont hadüzenetként kezelte a bejelentést, és közleményükben maximális fokozatra kapcsoltak az indulatkeltésben.
Mint írják, „Soros György ellenkampányt indít Magyarország és a Nemzeti Konzultáció ellen, mert magyarázni akarja a Soros-tervet. Fenyeget, vádaskodik, és letagadja a saját korábbi javaslatait, miszerint évi egymillió migránst kell betelepíteni Európába, és kötelező kvótákkal szét kell osztani őket” – idézi a közleményt az MTI.
Soros György immár nyíltan frontális támadást indított hazánk ellen, csak azért, mert mi nem akarunk bevándorló országgá válni.
Mindent megér neki, hogy megpróbálja elhallgattatni a magyar embereket, eltakarítsa a Soros-terv útjából a magyar Nemzeti Konzultációt és a bevándorlás ellenes Orbán-kormányt. Ehhez ellenkampányt is indít, amelyhez beveti majd a Soros-hálózat összes szereplőjét.
A Fidesz szerint Magyarországra uszítja az általa pénzelt médiumokat, szervezeteket, a brüsszeli szövetségeseit és a hazai ellenzéket - utóbbi állításuk nem előzmény nélküli, hiszen korábban Szél Bernadettet, az LMP társelnökét és a Momentumot is Soros-katonának nevezték.
„A hírek szerint magyarországi ügyvédjeit is már magához rendelte, hogy a Magyarország elleni támadás lépéseit megtervezzék” - áll a pártközleményben, melyet névvel ezúttal senki sem vállalt.
Az agresszív hangnem is jelzi, hogy a kormánypárt felkészült az ellenzék és a Soros-alapítványok elleni - egyelőre csak kommunikációs – offenzívára. Ennek része az is, hogy a Fidesz- frakció betárazott a Soros György életéről szóló kötetből, Andreas von Rétyi könyvét 13 millió forintért, 5000 példányban vásárolták meg a Pesti Srácokat is fenntartó GerillaPress Lapkiadó és Média Tanácsadó Kft.-től.
A könyveket a frakció az egyéni választókerületi képviselőknek osztotta ki, talán azért, hogy felkészülhessenek az „ellenség” praktikáiból.