Több mint 337 millió forintnyi jutalomkeretet oszthatott szét az év végén a Főpolgármesteri Hivatal a saját köztisztviselői között – válaszolta a Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésére Sárádi Kálmánné. Budapest főjegyzője maga 1,8 millió forinttal vezeti a jutalmazottak csaknem 670 fős listáját, amelyről a politikusok az idén is hiányoznak.
A vezető beosztású dolgozók 600 ezer forint és a már említett 1,8 millió forint közötti összeggel lephették meg családjukat 2017 karácsonyán, az önkormányzati tanácsadók és főtanácsadók „sávja” 350 ezer és 1,6 millió közé esett, míg az egyszerű köztisztviselők úgynevezett pulykapénze 100 ezertől 900 ezer forintig terjedhetett.
Mint a főjegyző válaszából kiderült, minden jutalmazott az ez évi munkájának elismerését bruttó összegben kapta meg, ám ez a fővárosi önkormányzatnak egy fillér többletkiadást nem jelentett. Ezt azzal magyarázták, hogy a kifizetések a „tárgyévi bérmegtakarítás terhére” történtek. Ha ugyanis a jutalmakat nem fizetik ki, akkor a keretet egy az egyben vissza kell utalnia az önkormányzatnak az államkasszába, vagyis fejlesztésre, bővítésre, akadálymentesítésre, de hajléktalanok, rászorulók támogatására sem fordítható.
„Sem a főpolgármester, sem a helyettesei nem részesültek jutalomban, sőt Tarlós István már 2004 óta nem vesz fel efféle pénzt” – tudtuk meg Sárádi Kálmánné válaszából. A főjegyző azért tudja ilyen pontosan, mert 2006-ig jegyző volt Tarlós mellett Óbudán, jelenlegi megbízatását 2011-től tölti be.
A 2017-es városházi jutalomlistán az élbolyban szerepel még 1,6 millió forinttal Bárdonné Benda Mónika aljegyző, Nagyné Varga Melinda, a Főpolgármesteri Hivatal kulturális, turisztikai, sport-, köznevelési és szociálpolitikai főosztályának a vezetője és Szegvári Péter főtanácsadó.
A másfél milliósok táborát erősíti Kemecsei Zoltán János, aki az adófőosztályt, Kocsy Ildikó, aki a humánerőforrás-menedzsment elnevezésű főosztályt, valamint Schrödel Norbert, aki a szervezési és informatikai főosztályt vezeti. Rajtuk kívül a vezetők közül nyolcan kaptak egymillió forintot meghaladó, míg kilencen kereken egymilliós jutalmat. Ezt az összeget kapta a város főépítészeként ismert Mártonffy Miklós is, aki a városépítési főosztályt vezeti.