Újabb jelét adta annak a kormány, hogy egyre kevésbé fontos számára az ország külföldi megítélése. A Magyar Nemzet információi szerint december harmadik hetében – vagyis az év utolsó munkahetén – a svéd nagykövetség szervezett munkareggelit az Európai Unió Budapestre akkreditált nagyköveteinek, és a nagyköveti találkozóra meghívták Szijjártó Pétert is; a Külgazdasági és Külügyminisztériumból információink szerint visszajeleztek, hogy a miniszter elfogadja a meghívást.
A téma a 2017. év értékelése volt, és mivel bőven történt olyan esemény, amelyben a magyar diplomácia aktív – és néha mások által vitatott – szerepet játszott, minden nagykövet számára kifejezetten érdekesnek ígérkezett a találkozó. Ehhez képest a minisztérium a munkareggelit megelőző nap arról értesített minden meghívottat, hogy Szijjártó Péter mégsem megy el a rendezvényre egyéb programja miatt, így a minisztériumot Magyar Levente parlamenti államtitkár képviseli. Úgy tudjuk, ezután a német és a román nagykövet is távol maradt, és az érintettek körében általános felháborodás övezte a miniszter döntését. (Nyilván nem kell, hogy lényeges szempont legyen, de a karácsony előtti időszak, ha csak nem történik valami rendkívüli, a diplomáciában már kicsit ünnepi szezonnak számít. Ilyenkor már több diplomata hazatérhet a karácsonyi szünetre, könnyen elképzelhető, hogy volt, aki csak emiatt maradt még.)
– Korábban évente legalább egyszer maga Orbán Viktor is leült velünk egy munkareggeli vagy ebéd erejéig, ahol nyíltan meg lehetett vitatni vele minden kérdést. Aztán a magyar miniszterelnök már egy ideje nem méltat minket erre, de legalább helyette a külügyminiszterrel még voltak ilyen alkalmak. Most már ezek szerint ez sem fontos – kommentálta a helyzetet egy diplomáciai forrásunk. A tendencia azért is érthetetlen, mert az egyes nagykövetségek Magyarországról küldött jelentései komolyan befolyásolhatják az országról alkotott képet, ezek összeállításában pedig nyilván szubjektív szempontok is szerepet játszhatnak.