Feljelentette Kósa Lajost a csengeri nő ügyvédje

Lesznek még meglepetések – üzente Helmeczy László.

MN
2018. 03. 30. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rágalmazás miatt feljelentette Kósa Lajost Helmeczy László, a csengeri Szabó Gáborné ügyvédje. Helmeczy egy, a Facebook-oldalán közzétett videóban közölte: soha nem volt ellene büntetőeljárás, nem volt gyanúsított, és nem ítélték el. „Örülök, Kósa úr, hogy át tetszett venni az ilyen no name jobboldali hírportáloknak a hülyeségét, ahelyett hogy utánanézett volna” – fogalmazott.

Helmeczy – aki egyúttal a DK képviselőjelöltje Nyíregyházán – hozzátette: Kósa kártérítést fog neki fizetni, így örül, hogy a politikus beszáll a kampányköltségeibe.

Arról is beszélt, hogy Budai Gyula is „beszállt a kampányba”, és ellene is megteszi a büntetőfeljelentést. „Tehát game over” – mondta az ügyvéd.

„Tetszenek majd látni, lesznek még olyan meglepetések, aminek Kósa úr és körei nemigen fognak örülni” – szögezte le Helmeczy.

Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy Szabó Gáborné még 2013-ban – közjegyző előtt hitelesítve – bízta meg Kósát 4,3 milliárd eurós örökségének kezelésével, amit a politikus el is vállalt. Megállapodásuk szerint a politikus édesanyja 800 millió forintot kapott volna ajándékba a segítségért cserébe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.