Hetven százalék feletti választási részvétellel és jelentős mértékű átszavazással számol a választás előtti utolsó felmérésében az Iránytű Intézet. A reprezentatív kutatás április 3–6. között zajlott, és a belföldi listás szavazatok megoszlására vonatkozott.
A részvételi becslés 68-tól a magyar rekordot jelentő 74 százalékig terjed, amely egyben a legmagasabb is, amennyit választások kapcsán az Iránytű mért. Az intézet részvételre vonatkozó adatai alapján 500 ezer aktív, kormányváltást akaró, pártpreferenciájában még bizonytalan választón múlhat a Fidesz–KDNP parlamenti többsége.
Az Iránytű szerint az ellenzéki tábor 80-90 százaléka találkozott már a taktikai szavazás kérdéskörével, és az ellenzéki pártok között átszavazók száma 700 ezer fő körül lehet. Nagyobb számban vannak a jobbikosok, illetve a baloldaliak is, akik hajlanak átszavazni a másik erőre.
A pártok népszerűségében nem történt jelentős változás márciushoz képest. Az Iránytű szerint a Fidesz ugyanúgy 41, míg a Jobbik 25 százalékon áll, tehát továbbra is a legerősebb ellenzéki erő. Az MSZP–Párbeszéd 1 százalékot javított 13-ra, míg az LMP ugyanennyit rontott 7 százalékra. A DK szintúgy hét százalékon áll.