Lemond tisztségéről a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, Nemes Gábor. Ezt maga az érintett jelentette be a szervezet tisztújító kongresszusán – írták a közleményben.
Nemes a választásokon a DK jelöltjeként elindult a XVI. kerületben, majd végül visszalépett Vajda Zoltán, az Együtt politikusa javára. A szakszervezeti vezető vélhetően politikai térfélen folytatja majd az érdekvédelmi munkát, mert közlése szerint azért is szállt be a politikába, hogy kinyissa a kaput a döntéshozás felé, mert az a belterjes érdek-képviseleti munka, amely helyben zajlik, nem hoz komoly eredményt.
Az elmúlt hónapok meggyőzték arról, hogy sokkal magasabb szinten kell a csatákat megvívni, és bár a várt siker az országgyűlési választáson elmaradt, nem adja fel ezt a harcot sem, s ha egyszer elvállalta, folytatja egészen addig, míg ilyen politikai ellenszélben is siker koronázza a törekvését.
Nemes úgy véli, a szakszervezetek erejét éppen a jelenlegi hatalom nyirbálta meg annyira, hogy a munkavállalók leghangosabb kiáltása sem ér el a parlamentig, a parlamentben ülő politikusok nélkül pedig nem jutnak el a döntéshozókhoz a munkavállalók problémái. Korábban a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökeként nyíltan vállalta a párbeszédet a politikai pártokkal.
Hozzátették: Nemes Gábor célja, hogy a szaktudását és tapasztalatát az eddiginél hatékonyabban érvényesítse, s hiteles összekötő legyen a politika és a munka világa között.