Lapunk információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a két párttal szemben, mégpedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján, amelyet a szervezet a Legfőbb Ügyészségen tett meg. Az ÁSZ azért fordult a hatósághoz, mert a két párt kampányelszámolása szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható. A számvevőszék jelentésében arra is rámutatott, hogy a Momentum és a Párbeszéd egyike sem igazolta a kampányban felhasznált pénzek szabályos elköltését.

Pataky Attila kiakadt Azahriahra, súlyos figyelmeztetést küldött neki
„Öcsi, milyen diktatúra van ott, ahol megtöltesz három stadiont, mocskolódhatsz, a drogba és a halálba taszíthatod a fiatalokat?” – kérdezte az Edda vezetője.