Németh Szilárd: II. Rákóczi Ferenc alakja és élete ma is követendő minta

Megnyitották a Rákóczi-emlékév rendezvénysorozatát a fővárosban szerdán, II. Rákóczi Ferenc születésének 343. évfordulóján.

Forrás: MTI2019. 03. 27. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú évek kitartó küzdelmei ellenére a szabadságharcot a túlerő leverte, az 1711-ben megkötött szatmári egyezséggel lezárultak a fegyveres csaták. Az erőfeszítés azonban nem volt hiábavaló: nem sikerült Magyarországot teljesen beolvasztani a Habsburg Birodalomba, visszaállították a nemesi alkotmányt, a hadakozók pedig kegyelmet kaptak.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, hogy a magyarok „kurucos virtusa” máig nem változott.

Felidézte, hogy II. Rákóczi Ferenc soha nem fogadta el a szatmári feltételeket, inkább a keserű száműzetést választotta. Hazájába életében már nem térhetett vissza, a török Rodostóban halt meg 1735-ben. Hamvait végül 1906-ban vitték Kassára, ahol újratemették.

Az államtitkár elmondta: támogatják és szorgalmazzák mind az anyaországban, mind a határon túl élő magyarság körében olyan rendezvények szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek méltó emléket állítanak II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek és szabadságküzdelmének.

Németh Szilárd úgy vélekedett, bár a Rákóczi-szabadságharc idején Siklós várában játszódó, 1964-ben bemutatott A Tenkes kapitánya című televíziós sorozat története kitalált, a humorral fűszerezett film mégis nagyszerűen mutatja be a kurucok talpraesettségét, bátorságát, kitartását.

Azt mondta, hogy II. Rákóczi Ferenc zászlajára tűzött jelmondata – Istennel a hazáért és a szabadságért – korunkban is megkerülhetetlen üzenet minden magyarnak.

„Ma sem engedünk szabadságvágyunkból, nemzeti szuverenitásunkból, keresztény hitünkből és kultúránkból, szellemi és anyagi értékeinkből. Ma is megvédjük határainkat, függetlenségünket, biztonságunkat, és minden erőnkkel óvjuk nemzetünk határokon átívelő egységét” – jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: napjainkban a bevándorláspárti erőkkel szemben ismét elő kellett venni a Rákóczi-szabadságharc lobogóját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.