A politikus az Országgyűlés háromfős delegációjával tett látogatást a francia fővárosban a francia szenátus francia-magyar baráti tagozatának meghívására.
Novák Katalin szerint a Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke által vezetett úgynevezett bölcsek tanácsa – amely igyekszik tényszerűen megismerni a magyar döntések hátterét, és értékelést készít – esélyt ad arra, hogy nagy tapasztalattal rendelkező, komoly politikusok „hitelesebben értékeljék a Fidesznek a tevékenységét, illetve Magyarországnak a helyzetét”.
A Fidesz alelenöke emlékeztetett arra, hogy az ő vezetésével magyar részről is feláll egy „bölcsek tanácsa”, amelynek tagjai Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára és Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. A testület rendszeresen egyeztetni fog a néppárttal és segíteni fogja „a tisztánlátásukat”, valamint valamint a magyar képviselők felmérik, hogy „hogyan alakul Európa a választások után , illetve milyen lehetőségeink lesznek arra, hogy a lehető leghatékonyabban képviseljük a magyar emberek érdekeit” – mondta a Fidesz alelnöke.
Novák Katalin úgy értékelte, hogy az Európai Néppárt szerdai ülésén „13 pici néppárti tagpárt” megtámadta a Fideszt és a kizárását követelte.
„Azt tapasztaltuk, hogy a Néppártban már vannak olyanok, akik egészen eltávolodtak a kereszténydemokrata értékektől, nem Európa biztonságáról és a keresztény kultúra megőrzésének fontosságáról beszéltek, hanem sokkal inkább baloldalra tolódó értékeket közvetítettek és ezeket próbálták rajtunk számon kérni” – fogalmazott.
„Számunkra az a fontos, hogy a Néppárton belül a lehető legsikeresebb kampányt folytassuk az elkövetkező két hónapban az európai parlamenti választások előtt, annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt azokon Magyarországon, hiszen csak így tudják alakítani Európa jövőjét” – hangsúlyozta Novák Katalin, emlékeztetve arra, hogy az EP-választásokon fog eldőlni, hogy mely pártcsaládok tudnak a jövőben megerősödni.