A két, egyenként egytonnás amerikai bombát tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, a XXII. és a XXI. kerület közötti szakaszán.

Félelmetes, mennyi embert érint a mérgezés
Sajnos a felnőttek között is nő az ilyen esetek száma.
A két, egyenként egytonnás amerikai bombát tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, a XXII. és a XXI. kerület közötti szakaszán.
A fővárosi kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonsági okból kiürítteti a városrészt, lezárja a 6-os főutat, továbbá a Kelenföld-Érd és alsó-Tárnok közötti vasúti szakaszon is szüneteltetik majd a közlekedést.
A kiürítendő területet a lakóknak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki és a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról, felügyeletéről is gondoskodik. A mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállítására különbuszokat állítanak forgalomba.
A kiürítés reggel 7 órakor kezdődik, majd teljesen lezárják Budafokon a forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől, a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig, a Tóth József utcát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet.
Reggel 7 órától a lezárt területen csak felszállni lehet az arra közlekedő buszjáratokra – 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 241, 241A, 250 -, ott nem szállhatnak le az utasok. A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától az érintett buszok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek. A buszmegállókban a BKK tájékoztatást ad a lezárásokról.
A Kelenföld és Érd-alsó közötti vasúti vonalszakaszon szombaton várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak majd a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek majd a vonatok, ezek a járatok biztosítják az eljutást a Déli pályaudvarról utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz.
A korlátozások több távolsági vonatot érintenek, köztük nagykanizsai, veszprémi, szombathelyi, pécsi és kaposvári vonatokat.
A vonatközlekedés újraindulásáról a Mávinform a közösségi oldalain, online felületein, valamint a sajtón keresztül is tájékoztatni fogja az utasokat.
A fővárosi kormányhivatal tájékoztatása szerint a tavaly októberben megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és a szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség.
A lezárással kapcsolatos részletes, naprakész információk elérhetők a kormanyhivatal.hu oldalon.
Sajnos a felnőttek között is nő az ilyen esetek száma.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
Rengetegen aggódnak a kiváló sportemberért.
Ez volt az utolsó – szögezte le Horváth László kormánybiztos.
Drog miatt bukott le apa és fia – Döbbenetes videón a rendőrségi akció
Moszkva figyelmeztette Németországot, maradjon ki a háborúból
Ez már biztos: eldőlt Andrei Mangra sorsa
Több százmilliós ingatlanokban élnek a Tisza Párt politikusai + videó
Xena, a harcos hercegnő – Így néztek ki a kultikus akciósorozat szereplői régen és most – GALÉRIA
Traubisoda: alig tért vissza, máris eltűnt a boltok polcairól a legendás magyar üdítő – ez áll a háttérben
Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Hosszabbításban az USA nyerte a női jégkorong-vb-t
Pár hete még átkozták a nevét, most ő lett a Liverpool megmentője
Bejelentést tett a Kreml a tűzszünet folytatásáról
Utcai pankráció zajlott a Blahánál + videó
Liverpool most nem ünnepelhet, Szoboszlai Dominik bekerült a kezdőcsapatba
Sajnos a felnőttek között is nő az ilyen esetek száma.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
Rengetegen aggódnak a kiváló sportemberért.
Ez volt az utolsó – szögezte le Horváth László kormánybiztos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.