Demeter Ervin kifejtette: egyértelműen hazaárulás történt. Ebben a műfajban ez a legsúlyosabb vétségek közé tartozik.

Nem ment messze drogot árulni a férfi
Otthon ült egész nap.
Demeter Ervin kifejtette: egyértelműen hazaárulás történt. Ebben a műfajban ez a legsúlyosabb vétségek közé tartozik.
„Azt is megkockáztatom, hogy bűncselekmény történt, de ennek megítélése a jogászok dolga” – fogalmazott.
Hozzátette: a szó hétköznapi értelmében teljesen egyértelmű, hogy hazaárulás történt, hiszen egy ellenérdekelt titkosszolgálatot hívtak be a Nemzetbiztonsági Hivatalba.
Földi-Kovács Andrea azon kérdésére, miért volt indokolt a titkosítás, amikor egy ilyen szintű nemzetbiztonsági kérdés volt napirenden Demeter Ervin úgy fogalmazott: megítélése szerint nyílt eljárásban kellett volna tárgyalni az ügyet, de ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a titkosítás segíti a munkájukat, akkor van joga így dönteni.
Én nem látom, hogy miért. Az ügy beszédes és a nyilvánosság előtt is lefolytatható lett volna ez a vita – emelte ki.
Demeter Ervin elmondta: egyértelműen kiderült, hogy az a korszak, amikor Szilvásy György irányította a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat, olyan volt, mint az elefánt a porcelánboltban. Hasonlóképpen, mint ahogyan Gyurcsány Ferenc dolgozott az országban. Ez igazolódott vissza.
Egyértelműen az irányító minisztert terheli a felelősség, hogy mi történik a szolgálatoknál – mondta.
Otthon ült egész nap.
Jelentősen csökken a csúcshőmérséklet.
Szita Károly megtette javaslatát, a kormány nyitott a változtatásra.
Cannabisboltok magyarországi működését tartja megfontolandó ötletnek a Tisza Pártot pénzelő Raskó György.
Otthon ült egész nap.
Jelentősen csökken a csúcshőmérséklet.
Szita Károly megtette javaslatát, a kormány nyitott a változtatásra.
Cannabisboltok magyarországi működését tartja megfontolandó ötletnek a Tisza Pártot pénzelő Raskó György.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.