
Fotó: UNHCR
Az UNHCR azt közölte, idén körülbelül nyolcvanezer résztvevője lesz a programnak, amire 190 millió eurót különítettek el. 2018-ban egyébként 167,5 millió, 2017-ben pedig 139 millió euró volt a görögországi migránskártyákra fordított összeg, vagyis bár Brüsszel és a bevándorláspárti erők folyamatosan arról beszélnek, hogy a migránsválság véget ért, az uniós adófizetőknek mégis egyre többe kerül a migránsok ellátása.
A migránskártyák támogatói azzal érvelnek, hogy az élelmiszer-, ruha- és gyógyszersegélyek megalázók, ha viszont pénzt kapnak a menekültek, azzal erősödik az önbecsülésük, valamint lehetőségük nyílik arra, hogy azt vegyék meg, amire tényleg szükségük van. Újabban azt is hangoztatják, hogy a kártyaforgalom a helyi gazdaságokra is jó hatással van, ezért a program kiterjesztését szorgalmazzák. Az ENSZ idén márciusban vetette fel ennek lehetőségét.
A magyar kormány a migránskártyák megszüntetését követeli, mert a rendszer segíti az illegális bevándorlást, és olyan emberek is anyagi juttatást kaphatnak, akik biztonsági kockázatot jelentenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!