– Végignézve az európai példákat: ahol a jobbközép pártok tartósan együttműködtek baloldali, liberális vagy zölderőkkel, ott mindenhol a jobboldalnak kellett feladnia a gazdasági vagy éppen világnézeti elveit. A liberális, baloldali pártok ölelése politikai értelemben halálos, ami még egy ok arra, hogy ne ebbe az irányba menjen el az Európai Néppárt.
– Mi az oka annak, hogy a nyugat-európai jobbközép pártok egy meghatározó része hallani sem akar a jobboldal felé nyitásról?
– Ennek sokféle oka lehet. Egyrészt csábítónak tűnik az európai nagykoalíció kényelme, és az is jól látszik, hogy sokan már a liberális véleményketrec foglyai. Talán szeretnének őszintén beszélni egyes kérdésekről, de már nincs hozzá elég bátorságuk. Csakhogy az európai állampolgárok a hatalmi számításokat és a feltett kezek politikáját sem díjazzák. Kiállást és cselekvést akarnak, és erre jó okuk van: a bevándorlás kérdésében minden más szakterülettel ellentétben később nem lehet korrigálni. 2050-ig négyszázmillióval nőhet a kiindulási térségek lakosságszáma. Ha csak Európa tárja ki a kapuit, akkor jelentős részük meg fog indulni irányunkba. Szóval, amit 2015 óta láttunk, az még csak a kezdet.
– A választást követően hol lesz a Fidesz helye az európai pártcsaládokon belül?
– Azt majd a választás eldönti. A mi iránytűnk nem egy pártstruktúra irányába mutat. Mi mindig ott leszünk, ahol a leghatékonyabb módon lehet küzdeni Magyarországért. Eddig ez az Európai Néppárt volt. Szeretnénk, ha ez így is maradna, de abból nem csinálunk titkot, hogy az EPP-ben szemmel is jól látható fordulatra van szükség. Ez már nem Helmuth Kohl néppártja és nem is Wilfried Martensé. Vissza kellene térni a gyökerekhez, mert az nincs rendjén, ha a néppárti vezetők, valamint Verhofstadt és Timmermans nyilatkozatai között nem lehet különbséget tenni.

Fotó: Havran Zoltán
– A kormány következetesen állítja, hogy a migráció a választás legfontosabb kérdése. A balliberális pártok ezzel szemben kampányuk középpontjába a klímaváltozást vagy a szociális kérdéseket állítják. Kinek van igaza?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!