Gyopáros Alpár elmondta: néhány héttel azután, hogy megnyíltak az első pályázati lehetőségek, már több mint 1700 település, továbbá több mint 500 egyházközség regisztrált potenciális pályázóként, és nyolcszáz pályázati anyagot már el is kezdtek feltölteni az érintettek. Hozzátette: arra számít, hogy minden egyes támogatási célterület esetében – tizennyolc ilyen van a programban – több ezer pályázat érkezik majd be.
Tömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.