Hat ember meghalt egy közúti balesetben Fegyverneknél – közölte a rendőrség vasárnap késő este a honlapján.

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Egy időre sötétség borul erre a vármegyére.
Hat ember meghalt egy közúti balesetben Fegyverneknél – közölte a rendőrség vasárnap késő este a honlapján.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint két személygépkocsi frontálisan ütközött. A baleset a 4-es számú főút 132. kilométerszelvényben történt Fegyvernek és Kenderes között.
A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését. A 4-es főút forgalmát mindkét irányból Bánhalma irányába terelik.
Egy időre sötétség borul erre a vármegyére.
Így voksolt a miniszterelnök politikai igazgatója.
Pénteken érkezik a változás.
Radnóti Sándor és az Akadémiai Dolgozók Fóruma régi struktúrákat védene, miközben mostanra a kutatási hálózat megújítása elkerülhetetlenné vált.
Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!
Fegyverrel menekül a magyar gyilkos, aki kivégezte volt barátnőjét Ausztriában
"8 órán át voltam halott, amit láttam azt az ellenségemnek sem kívánnám"
Az ukránok ledobták a láncot az Európai Unió tervét hallva – Magyarországot sejtik a háttérben
Vámpírnaplók kvíz! Csak az igazi rajongók érik el a 10/10 pontot!
Újabb ügyben érkezett hatósági megkeresés Magyar Péter mentelmi ügyének felfüggesztése érdekében + videó
Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében
Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését
Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek
Megöltek egy nőt Budapesten
Slot nem fogta vissza magát a hibázó Szoboszlaival kapcsolatban
Kipukkadt a Hadházy pride-párti tüntetés lufi
Egy időre sötétség borul erre a vármegyére.
Így voksolt a miniszterelnök politikai igazgatója.
Pénteken érkezik a változás.
Radnóti Sándor és az Akadémiai Dolgozók Fóruma régi struktúrákat védene, miközben mostanra a kutatási hálózat megújítása elkerülhetetlenné vált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.