Hétfőn kezdődik a XVII. és XVIII. kerület határán lévő Bélatelepi út és Csévéző utca felújítása – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
Rettegnek a vaddisznóktól Budán + videó
Az állatok a kertekbe is bemerészkednek a Hegyvidéken.
Hétfőn kezdődik a XVII. és XVIII. kerület határán lévő Bélatelepi út és Csévéző utca felújítása – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
A közleményben azt írták, a felújítás miatt az autósoknak sávszűkítésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk. Napközben jelzőőrök irányítják majd a fogalmat, éjszaka viszont a nappal lezárt szakaszokon is lehet közlekedni.
Egyes építési ütemek alatt a Csévéző utcához északról csatlakozó utcák zsákutcák lesznek – ismertették.
A közlemény szerint a várhatóan októberig tartó munkálatok során többek között kijavítják az úthibákat, ahol szükséges, kicserélik a teljes pályaszerkezetet, a buszmegállóknál kiszélesítik a utat, akadálymentesítik a járdákat, kapubejárókat és felújítják a vízelvezető-rendszert.
Az állatok a kertekbe is bemerészkednek a Hegyvidéken.
Vitézy Dávid kezdeményezésére vonták meg az általa irányított cég támogatásait.
Január 27-én érkezik a képernyőkre a Magyar Honvédség és a TV2 közös sportrealityje.
A Tisza-elnök az EP-választás előtt még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt, most éppen emögé bújva menekül.
Péntektől új sebességkorlátozást vezetnek be a Budai alsó rakparton
Káosz Liverpoolban, a csapat járata nem tudott leszállni, a mai edzés is elmaradt!
Szoboszlai nélkül rosszabb a Liverpool
Lopás bűncselekmény miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Magyar Péter diszkóbotrányában + videó
Tornóczky Anita szívszorító vallomást tett
Nem indul jól a ZTE új játékosának kalandja: Esiti elvesztette a személyes okmányait
A diktátor tálcán adta át hős katonáit az agresszornak
Kiderült, mikor térhet vissza Szoboszlai a Liverpool kezdőjébe
Szoboszlai már két hete nem játszik, de az angolok szerint ez jó a Liverpoolnak
Így nézte meg Harrison Ford, hogy a leégett-e a háza a tűzvészben + videó
Kossuth-díjas író szállt bele páros lábbal Orbán Viktorba, munkában a méregkeverők
Tűz Los Angelesben: világsztárok otthonai semmisültek meg + videó
Az állatok a kertekbe is bemerészkednek a Hegyvidéken.
Vitézy Dávid kezdeményezésére vonták meg az általa irányított cég támogatásait.
Január 27-én érkezik a képernyőkre a Magyar Honvédség és a TV2 közös sportrealityje.
A Tisza-elnök az EP-választás előtt még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt, most éppen emögé bújva menekül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.