Kövér László: A voksolás értékrendválasztás is lesz

„Dönthetünk a kereszténységből kinőtt kultúránk és életformánk, szabadságunk és függetlenségünk mellett” – fogalmazott a házelnök.

Forrás: MTI2019. 05. 24. 17:52
KÖVÉR László
A házelnök a voksoláson való részvételre és a Fidesz támogatására buzdított Fotó: MTI/Mészáros János
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett, 2010 óta csökkent a munkanélküliség, az államadósság és az infláció, a megélhetés számos költsége, jelenleg Európában Magyarországon nő legnagyobb mértékben a nemzeti össztermék, növekedtek az átlagbérek, nőttek a nyugdíjak, emelkedett a családok és a fiatalok támogatása, illetve az állam átvállalta az önkormányzatok adósságát.

„A kormányzat nagyon jól tudja, hogy a nemzet egyik nagy lehetősége a vidéki Magyarország” – hangoztatta Kövér László megjegyezve, a főváros fejlesztése mellett eljött az idő a falvak és az olyan városok kiemelt fejlesztésére is, mint például Nyíregyháza.

Az Országgyűlés elnöke fontos ünnepnek nevezte a Szent László király által 1092-ben tartott szabolcsi zsinatot, majd az erről megemlékező megyenapot méltatva arról beszélt, a megyék és azok önkormányzatisága történelmi gerincét képezik a nemzet érdekeit védeni hivatott magyar államnak.

A zsinat a magyar államfejlődés fontos pillanata volt nemcsak a jogfejlődés terén, hanem lelki értelemben is, hiszen arra van szükség, hogy tudjuk, összetartozunk és ezért számítanunk kell egymásra – fogalmazott.

A házelnök az ünnepségnek otthont adó Máriapócsot olyan zarándokhelynek nevezte, ahol szavai szerint „az emberek hitben találkoznak, ahol az élet nagy kérdéseit nemcsak megfogalmazzák, hanem válaszokat is kapnak rájuk”.

„Mindaz a támogatás, amivel a bazilikát és a várost segítettük az elmúlt időszakban, azt a célt szolgálta, hogy ennek a városnak és ennek a megyének, görögkatolikusoknak és mindenki másnak szebb és teljesebb élete legyen ebben az országban” – mondta Kövér László.

Az ünnepségen beszédet mondott Seszták Oszkár megyei közgyűlési elnök és Simon Miklós országgyűlési képviselő, a megyei kormányhivatal képviselői, történelmi egyházak térségi vezetői jelenlétében elismeréseket és díjakat is átadtak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.