Az adásban felidézték, hogyan mutatta be rendkívüli sajtótájékoztatón a DK főpolgármester-jelöltjét Dobrev Klára.
Az EP választáson a szerintük mindent elsöprő győzelmük óta Gyurcsányék már Budapestet is birtokba vennék. Az is médiatörténeti pillanat volt, amikor Pokorni Zoltán faképnél hagyta a műsorvezetőt. A balliberális média azonnal Olgát emelte trónra, holott a háttérben teljesen másról volt szó.
Olga gyakran csatázott Tarlós István főpolgármesterrel, aki most az ellenfele lehet.
Tarlós leosztotta Olgát, aki azonnal a női kártyával rukkolt elő. Ennek az ajándéknak nyilván nem örült annyira, mint annak, amit Schmuck Andortól kapott egy interjú előtt. Egy fehérneműs zacskót küldött be az ATV-be a most már szintén leendő ellenfele. Olga tagadta, hogy bugyit kapott volna, később parfümről beszélt.
A műsorvezető a stúdiós összebeszélések nagy mestere volt, csak néha túltolta.
Olgának nagyon futott a szekér, az MSZP nőtagozatától 2008-ban Közéleti díjat kapott, de beválasztották az 50 legbefolyásosabb nő magyar listájára is. Azon nem csodálkozunk, hogy Gyurcsány Ferenc gyakori vendég volt Olgánál, akár a kormányzati intézkedéseket kellett megmagyarázni, vagy éppen a szakdolgozat botrányt, amit a Hír TV tárt fel.
És így ment ez egészen 2016 decemberéig, amikor felmondott az ATV-nél és átigazolt az akkor balliberális irányba fordult Hír TV-hez. Simicska elmondta mi az irány.
Első vendége a debütáló műsorban Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke volt. Sőt, többször is. Olyan jó lett közöttük a kapcsolat, hogy még azt is megengedte, hogy üzenjen Vona a miniszterelnöknek.
Olga néha kifakadt, hogy kormánypárti politikusok nem mennek be hozzá, így maradtak a régi jó spanok. Havas Henriket is behívta, mikor az újságíró molesztálási ügybe keveredett. Menteni akarta a menthetőt, de a műsorvezetőt élő adásban alázta Havas.
Az MSZP-s pártelit is az első szóra beugrott az akkori Hír TV-be szidni a kormányt és bizonygatni, hogy a szocik a legerősebbek ellenzéki térfélen.
És mit gondolnak, ki volt még gyakori vendég?