Van egy régi mondás, mely szerint sz…rból nem lehet ostort fonni. De ha az ember mégis fonna, akkor sem csattogtat vele.
Nos hát, az elmúlt hetekben a baloldali és liberális ellenzék csak fonta és fonta. De a végén esélye sem volt a csattogtatásra. Talán éppen azért, mert az ostor alapanyagával volt a baj.
De nem akarok ilyen gonosz lenni, inkább arra utalnék: ez az előválasztás leginkább arról szólt, hogy Ferenc testvér feleségével és pártjával együtt folytatja-e nagy menetelését a nemes cél, vagyis az MSZP bekebelezése, illetve a többi ballib pártocska irányítás alá vétele felé.
Ugyanis tény, hogy az európai parlamenti választásokon bejött a volt miniszterelnök trükkje: a kormány egyértelműen szuverenista álláspontjával élesen szembeállítani azt a globalista-kozmopolita-nemzetellenes-föderalista koncepciót, mely kifejezetten lelkesítően hat a belpesti szadesz-ízű, idősödő neoliberálisokra, illetve a zöld, Guy Verhofstadt-hívő fiatalokra. Azaz Ara-Kovács Attilától egészen Donáth Annáig terjedő életérzés, amelyhez viszont olyan kiábrándult MSZP-sek is csatlakoztak, akiknek ugyan ehhez valójában nem sok közük van, viszont ha a szoci buborék már szétpattant, akkor valamilyen buborékhoz mégiscsak csatlakozni kell, főleg, ha az internacionalista, van, aki pénzeli, s van, aki megmondja, hogy mikor mit kell csinálni és mondani.
Ez 16 százalékot hozott Gyurcsány „Őszödi” Ferencnek, illetve pártjának, s ekkor azt gondolhatta: ha az előválasztást is megnyeri, akkor indokoltan tekintheti magát az ellenzéki pártok vezetőjének, s ő diktálhat innentől kezdve az őszi önkormányzati választások jelöltjeinek kiválasztásakor, a közös listák összeállításakor. Vagyis: elindulhat a Fidesz–KDNP-vel szemben, mint a legnagyobb súlyú kihívó.
Ettől fellelkesülve, gyors mozdulattal a szemétbe dobta Karácsony „Nem Vagyok Felelős Semmiért” Gergelyt, és a mély vízbe dobta Kálmán „Újságírónak Politikus, Politikusnak Újságíró” Olgát.
Jómagam viszont bátorkodtam megírni még az előválasztás előtt – tehát nem az eredmények ismeretében – bejegyzésemet, azzal a címmel: Kálmán Olga jelölése: ezt most elcseszte, Gyurcsány elvtárs/úr!