Árgyelán János, a Mi Hazánk pártigazgatója lesz a párt önkormányzati választási kampányfőnöke – tudatta lapunkkal Novák Előd az elnökség tegnapi ülése után. A Mi Hazánk alelnöke azt is elmondta, a párt anyagilag nincs abban a helyzetben, hogy minden településen jelöltet állítsanak, ezért kellően meg kell fontolniuk, hol indítsanak polgármestert. – Azt leszögezhetjük, hogy Ásotthalmon Toroczkai László pártelnök, valamint Cserháthalápon Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke elindul, és igyekszik megőrizni polgármesteri székét. Rajtuk kívül Nagy Tibor, Tiszaeszlár polgármestere, a MIÉP elnöke is újra indul, szövetségben a Független Kisgazdapárttal és a Mi Hazánkkal – sorolta Novák Előd.
A párt alelnöke azt is elárulta, potenciális polgármesterjelöltjük van Törökszentmiklóson, ahol a párt a legjobb, 15 százalékos eredményét zsebelte be a májusi európai parlamenti választáson.

Fotó: Mátrai Dávid
A párt szerdai elnökségi ülésén nem született döntés a főpolgármester-jelölt személyéről, illetve arról, indít-e végül bárkit is a Mi Hazánk. Ezt Novák ugyancsak a párt nehéz anyagi helyzetével magyarázta. Az már ismert, hogy a főváros XI. kerületében Kenéz Ágnest indítja a párt, de az alelnök érvelése alapján feltehető, hogy nem lesz minden kerületben polgármesterjelöltjük, legfeljebb két-három helyen.
Országos szinten a Mi Hazánk kedden mutatta be első jelöltjét, Boda Bánk László Tatabányán indul a polgármesteri címért. – Boda Bánk László kilenc éve önkormányzati képviselő és régóta meghatározó alakja a nemzeti politizálásnak – így mutatta be a jelöltet Árgyelán János. A pártigazgató kifejtette: a Mi Hazánk Mozgalom megalakulása óta egyfajta harmadikutas politikát folytat, és céljuk továbbra is az, hogy alternatívát nyújtsanak azoknak, akik sem a kormánypártokkal, sem a baloldali ellenzék képviselőivel nem értenek egyet. Szavai szerint vannak olyanok, akiknek sem az egyik, sem a másik felállás nem felel meg, de szeretik a hazájukat és a településüket. Lapunknak a most megválasztott kampányfőnök úgy nyilatkozott, a MIÉP-pel és a kisgazdákkal való szövetség mellett civil szervezetekkel is tárgyalnak, hogy a lehető legtöbb helyen állíthasson jelöltet a nemzeti oldal. – A Mi Hazánk nem csupán polgármesterjelöltben gondolkozik, terveink szerint mind a 12 egyéni körzetben állítunk majd önkormányzati képviselőjelöltet, az ő kiválasztásuk lesz a legfőbb feladat az előttünk álló hetekben – fogalmazott Árgyelán János.