Egyedülálló műtét Szolnokon

Altatás nélkül operáltak meg egy daganatos beteget a szolnoki Hetényi Géza Kórházban, ami nemzetközi szinten is ritkaságnak számít. A műtétnél minden rendben ment, a beteg szövődménymentesen gyógyul. A mostani siker utat nyithat olyan daganatos betegeknek is, akik a rossz egészségi állapotuk miatt nem altathatók.

Szilágyi Anna
2019. 08. 26. 10:36
Az áttörés esélyt adhat a nem altatható páciensek kezelésére Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nemcsak a kis és közepes operációkat, hanem a nagyműtéteket is képesek altatás nélkül végezni: egy tüdődaganatos beteget operáltak meg így a napokban Szolnokon, a Hetényi Géza Kórházban.

– Manapság egyre inkább arra törekszünk a sebészetben, hogy minél kisebb megterhelést jelentsen a műtét a páciensnek, minél gyorsabb legyen a felépülés – hangsúlyozta az intézmény honlapján megjelent beszámoló szerint Szántó Zoltán mellkassebész főorvos. – Ennek jegyében egyre gyakrabban alkalmazzuk a videóendoszkópos technikát, és az altatás helyetti regionális érzéstelenítésnek is ez a legfontosabb célja. Az aneszteziológusunk, Parham Choroomi adjunktus 2014 óta számos esetben alkalmazta már ezt a módszert, amelyről tudni kell, hogy nagy szakértelmet igényel – tette hozzá a szakember.

Szántó Zoltán elmondta: az évek során közel hetven esetben végeztek ily módon tüdőoperációt a megyei kórházban, mostanáig azonban csak úgynevezett minor, azaz kis és közepes kiterjesztésű műtéteknél fordult elő, hogy nem volt altatás. Mivel minden ilyen típusú műtét sikerrel zárult, újabb lépésként immár nagyműtétnél is alkalmazták a jól begyakorolt technikát.

– Korai stádiumú rosszindulatú daganatról volt szó, a páciens pedig felvállalta, hogy ily módon operáljuk – mondta el Szántó Zoltán. – A műtétnél minden rendben ment, a beteg szövődmény nélkül gyógyult. A mostani siker utat nyithat olyan daganatos betegek számára is, akik rossz egészségi állapotuk miatt nem altathatóak, és diagnosztikus műtét nélkül nem juthatnak hatásos gyógyszeres kezeléshez.

Az áttörés esélyt adhat a nem altatható páciensek kezelésére
Fotó: Kurucz Árpád

A bravúros operációhoz természetesen biztos kezű orvosra van szükség. Egyrészt a szokottnál is gyorsabban és pontosabban kell dolgoznia, másrészt a rekeszizom folyamatos mozgása is zavarja a munkában. Szántó Zoltán tíz évvel ezelőtti mellkassebész szakvizsgájához a szegedi, debreceni klinikán és az Országos Korányi Intézet Mellkassebészeti osztályán képezte tovább magát, ezután Kovács Ottó részlegvezető főorvostól sajátította el az endoszkópos műtéti technikát. Budapesten élőben látta operálni ennek a műtéti technikának az egyik kimagasló nemzetközi képviselőjét, Diego Gonzalez Rivast is. Mindennek köszönhető, hogy a szolnoki kórház immár olyan műtéti megoldásra vállalkozhat, amelyre Magyarországon eddig csak Szegeden és Pécsen akadt példa, és nemzetközi szinten sem gyakori.

Ráadásul a mostani műtétnél a szokásos három bemetszés helyett már csak kettőt alkalmaztak, amely a beteg szempontjából még kedvezőbb, ám az orvos számára tovább nehezíti a beavatkozást. – Természetesen az orvosi tudás ilyen eredményekhez még kevés lenne. Túlzás nélkül mondhatom azonban, hogy igen szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a Hetényi-kórház műtőjében világszínvonalú eszközpark áll rendelkezésre, és a műtő csapatunk magas szakmai tudással, elkötelezetten segíti a munkát. Ugyanolyan kitűnő minőségű videóendoszkópos tornyunk, varrógépeink és egyéb eszközeink vannak, mint akár Nyugat-Euró­pa vagy az Egyesült Államok kórházaiban – tette hozzá Szántó Zoltán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.