Az ENFAST a magyar fejvadászok indítványára két veszélyes magyar állampolgárt köröz kiemelten: Plank Zoltánt és Hollósi Zoltánt.
Az 1967. január 8-án született Plank Zoltán társaival két férfit azzal bízott meg, hogy elszámolási vitájuk miatt öljék meg korábbi üzletfelüket. A felbérelt bűnözők feltérképezték a célpont napi mozgását, majd 2014. augusztus 25-én késsel összeszurkálták, és azután a sorsára hagyták. A súlyosan megsérült áldozatot egy járókelő megtalálta, időben kórházba szállították, így túlélte a támadást. Plank és társai ugyanabban az évben, szeptember 24-én magukat rendőrnek kiadva elraboltak 400 millió forintnyi valutát kínai üzletemberektől a XVII. kerületben. A távol-keleti vállalkozókat gyorskötözővel megbilincselték, majd a zsákmánnyal és egy lopott autóval elmenekültek. A kínaiak ismerősei látták, mi történik, és üldözőbe vették a támadókat. A rablók gépkarabélyokból tüzet nyitottak rájuk, így felhagytak az üldözésükkel.
Plank Zoltán ellen a Fővárosi Főügyészség 2016. augusztus 25-én belföldre kiterjedő ügyészi, a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 12-én pedig európai körözést adott ki rablás miatt; a Fővárosi Törvényszék 2018. június 20-tól keresi bírói elfogatóparanccsal az emberölési kísérlet miatt. A bűnöző az első helyen szerepel az Interpol vörös körözési listáján. Ezen amúgy 16 honfitársunk neve található meg, köztük négy nő emberrablás kísérlete, csalások, pszichoaktív szerek kereskedelme, prostituáltak futtatása miatt; míg a 12 magyar férfit jellemzően erőszakos bűncselekmények, rablások, emberölés, önbíráskodás, valamint drogkereskedelem és -előállítás, illetve csalások miatt keresik.
Ugyanakkor az Interpol kiemelten veszélyes bűnözők vörös listáján nincs rajta az ENFAST körözte másik magyar állampolgár, Hollósi Zoltán. Igaz, ő nem erőszakos, de rendkívül dörzsölt átváltozóművész, drogkereskedő és -termesztő.
Már harmadik éve keresik az 1981. november 12-én született Hollósit – álnevén Zoran Maras szlovén állampolgárt –, akit jelentős értékre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt nyolc év szabadságvesztésre ítéltek Magyarországon. A körözött férfi, mivel illegalitásba kívánt vonulni, 2015. február 3-án Ukrajnában elintézte, hogy holttá nyilvánítsák, majd ezt követően visszatért Magyarországra. Bűntársaival az osztrák határ mellett egy szakszerűen létrehozott marihuánaültetvényt működtettek. Az ültetvényt 2015. május 19-én a rendőrség felszámolta, Hollósi bűntársait elfogták, ám a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepe ekkor még nem volt ismert, ezért a férfit csak tanúként hallgatták ki. Ekkor a szlovén álnevét használta, amelyet akkor – mint azt később megállapították a nyomozók – hamis igazolványokkal alá is támasztott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!