A Város Mindenkié elnevezésű csoportosulás nemrég több sajtóorgánumban is azzal vádolta meg Budafok-Tétény önkormányzatát, hogy kilakoltatott és hajléktalanná tett egy idős embert. Karsay Ferenc polgármester csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Kijelentette: a vádak megalapozatlan rágalmak, a szociális ügyben hozott intézkedések éppen azt szolgálták, hogy az idős férfi kérésére segítséget nyújtsanak az életvezetési gondjainak megoldásában. A történtekből azonban igyekeznek politikai ügyet faragni egy olyan csoport közreműködésével, amely semmilyen szakmai vagy törvényi előírásnak sem felel meg, nem bejegyzett szervezet.

Egy anyát és a két gyermekét ütötték el a zebrán Fonyódon, mutatjuk a térfigyelő kamera felvételét
A kereszteződésben megállt az autó, a kanyarban gyorsított.