
Fotó: Havran Zoltán
Az ellenzéki érzelműek között akadtak olyanok is, akikből ömlött a nyomdafestéket nem tűrő jelzős szerkezetek láncolata, amivel a kormányt minősítették. A Kiskörúton parkoló taxijuk előtt beszélgető két ötvenes férfi indulattól elfúló hangon fejtette ki, miért az ellenzéki jelöltre fognak szavazni a XVIII. kerületben, illetve Csepelen. Az utóbbi kerületben lakó taxis Borbély „Leonárd” (helyesen Lénárd) személyével nincs kibékülve valamilyen okból, a másikukat pedig az fakasztotta mérhetetlen dühre, hogy a XVIII. kerületben szerinte az elmúlt években elvégezték ugyan a csatornázást, de rossz minőségben.
Egy mérnök-jogász házaspár férfitagja kijelentette, hogy az ellenzéki jelöltre voksol majd, bárki legyen is az a X. kerületben. Bár elmondása szerint nemrég költöztek Kőbányára, sikerült felmérniük, hogy jól végzi-e munkáját a fideszes Kovács Róbert, aki egyébként nem egészen egy éve vezeti a kerületet. A főváros egészével pedig autósként akadnak leginkább problémái, de azt is panaszolta, hogy a tömegközlekedés túl lassú, szerinte lassan már a pótlóbuszt is pótlóbusszal pótolják. Bár hasonló véleményen volt a felesége is, a jogásznő nem tervezte, hogy részt vesz a szavazáson.
Az évtizedek óta meggyőződéses Fidesz-szavazó sem ritkaság Budapest utcáin. A Szabadság téren kikapcsolódó nyugdíjas házaspárnak nem vita tárgya, hogy Tarlós Istvánnak szavaznak bizalmat, s kérdés nélkül kezdik sorolni, hogy mennyivel többet tett le az asztalra a jelenlegi városvezetés, mint a Demszky-korszaké. Lakhelyükön, Terézvárosban pedig Hassay Zsófiát támogatják immár közel tíz éve. Egy idősödő, de aktív férfi lendületesen kezdi kifejteni a politikai nézeteit, amikor az őszi választásról kérdezzük. Zuglóiként egyértelmű neki, hogy Rozgonyi Zoltánra, a Fidesz polgármesterjelöltjére szavaz. Karácsony Gergelynek, a XIV. kerület jelenlegi polgármesterének és az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjének a teljesítményét értékelve nem tud visszafogottan beszélni. – Felháborító, mit művelt a parkolással! Eltüntette a kerületi pénzeket, romokban fogja otthagyni Zuglót. Sokan nem látják ezt, az ellenzéki sajtó olyanokkal jön, hogy az előző polgármesternek, Papcsák Ferencnek (Fidesz) aranyból volt a vécéje, a sok betokosodott komcsi pedig beveszi – fogalmazott a férfi, aki Tarlós István munkájával elégedett: „A jelenleginél normálisabb vezetést nem is tudok elképzelni” – hangsúlyozta.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!