Hangsúlyozta: szolgálatot kapott Makó első női polgármestereként. – Békét kellet teremteni egy szétzilált közösségen, szövetségeket kellet kötni a városban és azon kívül is. A pártos széthúzás helyett szövetséget kötöttek a kormánnyal.
Egy város vezetése sem foszthatja meg a polgárokat attól a gyümölcstől, ami a kormánnyal való együttműködésből fakadhat – mondta.
A polgármester hangsúlyozta, a makóiak a mezőgazdaság megerősítése mellett a turizmusban látták meg a kitörési lehetőséget, az összehangolt fejlesztéseket a kormány anyagilag is támogatta. – Építkezés és közösségépítés kéz a kézben haladt – mondta.
Balogh József Szabadkígyós polgármestere 21 éve vezeti fideszes többséggel a várost. Emlékeztetett, hogy akkor, 1998-ban Szarvason és Szabadkígyóson volt fideszes települési vezetés. Ma 44 településen indulnak fideszes polgármester-jelöltek Békés megyében – tette hozzá. A polgármester kihangsúlyozta a falusi CSOK fontosságát, a fiatalok helyben tartását, családalapítását, a településekről elköltözöttek visszacsábítását. Hasonlóan fontosnak tartja a Magyar Falu programot is, aminek három pályázatán sikeresen települt az általa vezetett falu. – Hajrá magyar falvak! – zárta beszédét.
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere szerint nem csak az ország, hanem a Fidesz is jobban teljesít. – Ne csak ígérd meg választóidnak, amit szeretnének hallani, hanem tartsd is meg ígéreteidet – mondta. Úgy folytatta: ennek jegyében politizálnak, állnak minden választás elé. Az elmúlt 13 évet felidézve felsorolta az eredményeket, amit annak köszönhetnek, hogy szövetséget kötöttek a Kertváros lakóival. – Soha nem látott fejlődés tapasztalható.
- Ehhez kellet egy csapat, kellett ahhoz, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a fővárossal, és jó kapcsolat legyen a kormánnyal, ezek nélkül nem lehetett volna fejlődés – értékelt a polgármester. Ugyanezt budapesti szinten Tarlós István tudja megvalósítani Kovács Péter szerint.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!