„Magyarország soha semmilyen formában nem lesz partner abban, hogy Izraelt delegitimálják, és Izrael-ellenes politikát folytassanak. Magyarország kormánya minden típusú antiszemitizmussal szemben fellép” – szögezte le Semjén Zsolt.
Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi beszédében arról szólt, hogy Szentendre igazi befogadó városként viselkedett a történelem folyamán ideérkező sok kultúrával, befolyással, amelyek mind színesítették, gazdagították. Úgy értékelte, a zsinagógaavatás – a hosszú szünet után – a 80-as, 90-es években újraéledő, majd a 2010-es években újabb lendületet kapó zsidó közösség magára találásnak következő állomása.
Menachem Myers, a szentendrei zsinagóga rabbija, a kulturális és közösségi központ vezetője elmondta: szeretnék, hogy ez a hely a növekedés, a tanulás és barátság helye legyen.
Vasárnap délután a Budapestről Szentendrére érkező tórákat Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és a közösség kíséretével vitték fel a Lázár cár térről a Pátriárka utcai új zsinagógához.
A település óvárosában található, mintegy 350 négyzetméteres Cháj Galéria ad otthont a zsinagógának, a zsidó művészeti galériának és egy kóser kávézónak.
A vasárnapi rendezvénysorozat a budapesti újlipótvárosi ZSILIP Közösségi Központban zárult.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!