Összesen 2358, ötezer főnél kevesebb lakosú település kap szociális tüzelőanyag-támogatást a Belügyminisztériumtól Pintér Sándor tárcavezető döntése alapján, az önkormányzatoknak ötmilliárd forintot juttatnak tűzifa, illetve barnakőszén megvásárlásához – derült ki a Kormány.hu oldalon megjelent tájékoztatóból. Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár korábban arról számolt be, hogy az idén minden eddiginél korábban írták ki a pályázatot. A benyújtott igénylésekről legkésőbb augusztus 30-ig kellett határoznia Pintér Sándornak, a tárcavezető azonban már augusztus 21-én döntött az ügyben.
A korábbi tájékoztatón elhangzott az is, hogy a nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot legkésőbb 2020. február 17-ig kell szétosztaniuk a rászorulók között. Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára pedig azt emelte ki, hogy 2011-ben, a program elindulásakor a szociális tűzifa mennyisége 42 ezer köbméter volt, a tavalyi és az idei szezonban már mintegy 226 ezer köbméter, ezzel párhuzamosan a támogatás kerete is csaknem a hatszorosára emelkedett. Mostanáig összesen körülbelül egymillió köbméter tűzifával látták el az önkormányzatokat, és az eddigi szezonig az állam 17 milliárd forintot fordított szociális tűzifa vásárlására.
Idén a legnagyobb támogatást, több mint 25,5 millió forintot Tiszabura kapja, a települést Tuzsér követi csaknem 19 millió forinttal. A rangsor első felében főleg kelet-magyarországi települések vannak, a dunántúli önkormányzatok közül Lábod az első 8,8 millió forinttal.