A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok vasárnap.

Iszonyatos pusztítással járt a vihar + videó
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok vasárnap.
A szavazatszámláló bizottságoknak kiadott kézikönyv szerint a szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságoknak először a polgármester-választás szavazólapjait kell összeszámolniuk, a fővárosban pedig a főpolgármester-választásét. Ezután következnek a képviselő-testületek szavazólapjai, végül pedig a megyei listás szavazólapok.
A vasárnapi választásra 29 ezren jelentkeztek át a bejelentett tartózkodási helyükre, hogy ott szavazhassanak. Az átjelentkezés feltételei jóval szigorúbbak, mint az országgyűlési választásnál. Az önkormányzati voksolásra ugyanis csak az jelentkezhet át más magyarországi településre, aki a választás kiírása előtt legalább egy hónappal létesített az adott településen tartózkodási helyet.
Az országgyűlési és európai parlamenti szavazáson az átjelentkezők választókerületenként, illetve településenként egy-egy kijelölt szavazókörben adhatták le voksukat, az önkormányzati választáson azonban az átjelentkezők az átjelentkezés helye szerinti szavazókörben voksolhattak. A Nemzeti Választási Iroda ezért előzetesen azt közölte, nem valószínű, hogy az átjelentkezéssel szavazók miatt jelentős sorban állások lennének vasárnap, azokban a szavazókörökben azonban, ahol sok lesz a nemzetiségi szavazó, lassabban mehet a szavazás, és sok időt vehet el a szavazólapok szétválogatása, így később kezdődhet meg az eredmények közlése is.
A szavazókörök – miként a többi választás esetében is – este 7 órakor zártak. A tapasztalatok szerint a kistelepülésekről gyorsabban érkeznek meg az eredmények, az önkormányzati választás végeredménye hétfő hajnalra várható.
Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.