Bácskai János a Feszofe telephelyén egy tűzifakészítő gép átadásán közölte, a hajléktalan-közfoglalkoztatási program keretében beszerzett berendezés a ferencvárosiakat szolgálja majd, mivel a IX. kerületben még vannak, akik fával fűtenek. A tűzifát szociális juttatásként osztják majd ki a rászoruló kerületi lakosok között, de várhatóan a piacra is jut majd belőle.
Az elmúlt években a kormányzati források mellett az önkormányzat a kerületben több mint félmilliárd forinttal járult hozzá a hajléktalan emberek közfoglalkoztatási programjához – mondta Ferencváros polgármestere.
Az önkormányzat önként vállalt feladatai között említette a szociális városrehabilitációt. Mára a 13 ezer komfort nélküli lakásból 800 maradt – közölte Bácskai János.
Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára emlékeztetett: a kormány 2010-ben úgy döntött, az lesz az elsődleges cél, hogy több embert vonjanak be a munka világába, minél több embernek legyen lehetősége munkából megélni.
A közfoglalkoztatást a kormányzat átmeneti, de nagyon fontos eszköznek tekinti – hangsúlyozta.
Az államtitkár, sikeresnek minősítve a közfoglalkoztatási programot, közölte, hogy a 2016-os 230-240 ezerről az ide évre „100 ezer felettire” csökkent a közfoglalkoztatottak száma, a többiek a munkaerőpiacon találtak állást.
Pogácsás Tibor a hajléktalan emberek közfoglalkoztatását nagy kihívásnak nevezte, hiszen – mint mondta – többszörösen hátrányos helyzetű társadalmi csoportról van szó.
Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási államtitkárságának főosztályvezetője elmondta: hetedik üteméhez érkezett a Feszofe 2013-ban kezdődött közfoglalkoztatási programja. A tárcánál a ferencvárosi példát látva azon gondolkodtak, ha a program működik a IX. kerületben, miért ne működhetne országos szinten is, és ennek eredményeként 2016-ban már 800 embert foglalkoztattak az országos hajléktalan-közfoglalkoztatási programban.
Idén 15 megye 39 közfoglalkoztatója vesz részt a programban – közölte Réthy Pál, hozzátéve, az elmúlt években több mint 3800 hajléktalan ember közfoglalkoztatásához nyújtottak támogatást.