Katonai tiszteletadás mellett felavatták Czetz Jánosnak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornokának lovasszobrát pénteken Budapest III. kerületében, ezzel átadták a Lékai bíboros téri 1948-49-es emlékparkot.
Bús Balázs (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester azt mondta, a hősiesség és a szabadságvágy az, amivel pontosan írható le a 19. századi magyar történelem véráztatta pillanataiban is helytálló katonáink viselkedése. Az 1848-49-es forradalom erdélyi csapatainak parancsnoka, a fiatal Czetz János honvédtábornok sem kivétel ez alól – közölte.
Hozzátette, ugyanakkor nem a hányattatásokra és az üldözöttségre emlékezünk, hanem arra a harcos hazaszeretetre, amely újabb és újabb célok felé, újabb katonai feladatok elvégzésére sarkallta Czetz Jánost.
Az egykori honvéd parancsnok ugyanis a világosi fegyverletétel után hosszú, években mérhető utat tett meg, míg végül egy másik kontinensen új otthonra talált. Spanyol feleségével 1860-ban Argentínában telepedett le, de ott sem maradt tétlen. Komoly érdemeket szerzett az ottani katonai akadémia megalapításában és működtetésében – idézte fel a polgármester, megjegyezve: „mi, a kései utódok pedig ugyancsak hosszú időt töltöttünk azzal, hogy méltó emlékhelyet készíthessünk számára a III. kerületben”.

Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Bús Balázs elmondta, a szobornak helyet adó 1848-49-es emlékpark létrehozása, a Lékai bíboros tér megújítása közösségi tervezéssel történt. Az argentin nagykövetséggel 2016-ban nemzetközi szoborpályázatot írtak ki Czetz János szobrának elkészítésére. A meghívásos pályázaton Vivianne Duchini argentin szobrászművész tervére esett a bírálóbizottság választása.
Mint megjegyezte, a tér megújítását a kormány mintegy 470 millió forintos támogatása tette lehetővé.
„Az elmúlt évek munkája, köztük ez a park is igazolta, hogy milyen komoly fejlődésre nyílik lehetőség Óbudán, ha a városvezetésben az együttműködési készség szorgalommal, és az érdekeltek meghallgatásával párosul” – fogalmazott a polgármester.
Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és a III. kerület fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, a közelgő október 6-ai, az aradi vértanúkra emlékező gyásznap előtt is tisztelegve ki kell mondanunk: a mi feladatunk úgy emlékezni 1848-1849 hőseire, hogy „az őket megillető méltó helyre kerüljenek a nemzeti emlékezetben”. Méltón emlékezni azonban csak akkor lehet, ha tetteinkben valóban megjelennek a szabadságharc értékei – mondta.