Kiemelte: a kormány fontosnak tartja, hogy a gyermekek az iskolában is fogyasszanak gyümölcsöt, tejet. Míg az iskolatej programra 2010-ben 400 millió forintot fordítottak, most már 3,8 milliárd forintot, az iskolagyümölcs programra pedig 260 millió forint helyett 2,3 milliárd forintot. A palettán hétféle gyümölcs és négyféle zöldség van, valamint 100 százalékos ivólevekből választhatnak az iskolák a program keretében. A programokra fordított forrás kilencszeresére nőtt 2010 óta, hogy azok a gyermekek is hozzájussanak a tejhez és friss gyümölcsökhöz, akiknek szülei ezt nem engedhetik meg maguknak – mondta.
Az iskolagyümölcs program 2309 általános iskolába jut el, és több mint félmillió tanuló részesül benne, az iskolatej programból pedig 2600 iskolában közel félmillió diák, egy tanévben 12 millió liter fogy el – ismertette.
A szociális gyermekétkeztetésre fordított összeg mintegy 30 milliárd forintról 82 milliárd forintra nőtt, így több iskolába juthat el a program, 360-nal több településen lehet igénybe venni a szociális étkeztetést, mint 8-10 évvel ezelőtt. A napi nyersanyagbeszerzésre fordítható keret 370-ról 570 forintra emelkedett, így jobb minőségű, egészségesebb ételeket kaphatnak a gyermekek.
A naponta többször gyümölcsöt fogyasztó gyerekek aránya 10 év alatt 45-ről 65 százalékra emelkedett. Rétvári Bence jelezte: a reformmenza-intézkedéseknek is van eredménye, a konyhák 90 százaléka kevesebb zsírt, 97 százalékuk pedig kevesebb cukrot használ a főzéshez. A konyhák háromnegyede nem használ ételízesítőt vagy sótartalmú fűszerkeveréket, 83 százalékuk friss, szárított fűszernövényekkel ízesíti az ételt. Mindennek köszönhetően nem nőtt tovább a túlsúlyos és az elhízott gyermekek száma – ez 2010-ben minden ötödik 7 éves gyermekre jellemző volt -, a cél az, hogy a stagnálás után pozitív fordulat következzen be – mondta.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!