– Mit ért ezalatt?
– Az ellenzék nagy győztesei nem vagy csak kevéssé köthetőek a 2010 előtti kurzushoz. Ide sorolom például Karácsony Gergelyt és a momentumos, valamint a jobbikos polgármestereket. Ha volt párt, amelyik májushoz képest növekedni tudott azokban a körzetekben, ahol önállóan indult, az a Jobbik. Mikroszkopikus metszetben pedig, ahol az LMP egyedül szerzett mandátumot – Kispesten, Kőbányán és Pécsett –, ott duplázni is tudott májushoz képest. Ehhez tegyük hozzá, hogy a Fidesz azokban a megyékben – Borsodban, Hevesben és Komáromban – ért el szignifikánsan jobb listás eredményeket májushoz képest, ahol közös listán indult az ellenzék. Ez a jelzés arra figyelmeztet: nem biztos, hogy az ellenzéki választók egy emberként hajlandók rehabilitálni a 2010 előtti elitet.
– Pedig úgy tűnik, hogy az ellenzék sikeresen emelte gyakorlatilag országgyűlési választássá az önkormányzati voksolást, hiszen 2006 ősze óta ez az egyetlen sikerként is kommunikálható eredményük.
– Ez valóban így van, de egy további kockázati tényező lehet mindkét blokk számára, hogy a választókat nem érdekelte a teljesítmény, a program, hanem inkább Orbán Viktor elleni tiltakozásukat juttatták kifejezésre a szavazólapon. Így számos rátermett és komoly eredményeket felmutatni képes polgármester esett áldozatul ennek a logikának, tehát Tarlós Istvánnak és számos kerületi elöljárónak nem a rosszul végzett munkája miatt kell távoznia, hiszen jó városvezetőkről volt szó. Ez a tendencia teljesen kiszámíthatatlanná teheti a választásokat. Egyre inkább irracionális alapon dönthetnek a szavazók, és azon mehet a verseny, hogy a migránsokkal való riogatás vagy Orbán Viktor diabolizálása gerjeszt-e nagyobb indulatokat. A lebutított kormánypropaganda kitermelte a maga ellenpárját. Továbbá egy 2022-es ellenzéki győzelem esetén hatalmas választói nyomás lehet a teljesen heterogén új kormányzó tömbön, hogy mindenben a szöges ellentétét tegye annak, mint amit a Fidesz-kormány tett. Ennek kormányváltás helyett törés lehet az eredménye.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!