A gyászszertartáson, amelyet Udvardy György veszprémi érsek vezetett, részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, több kormányzati szereplő, valamint jelenlegi és volt országgyűlési képviselők.
Eljöttek Mohács hét testvérvárosának delegáltjai is, hogy a több ezer mohácsival együtt búcsúzzanak a volt városvezetőtől. Csizmadia Csaba, a város alpolgármestere méltatásában kifejtette, Szekó József 1998-tól napjainkig, öt választási cikluson át Mohács város polgármestereként dolgozott, e „tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette, a város érdekeit tartotta mindig szem előtt”.
Az alpolgármester kiemelte: a városvezető tevékenységének köszönhetően „a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani”. Neki is köszönhető, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás – tette hozzá.
Csizmadia Csaba elmondta: Szekó József munkássága alatt a város vagyona tizenötszörösére növekedett, a településen 25 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport- és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése fűződik nevéhez – sorolta.