A lineáris gazdasági modell nem tartható fenn

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója volt Bayer Zsolt vendége, Bayer show című műsorban.

Forrás: Hír TV2019. 11. 25. 17:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műsor első felében a Katona József Színház, hét eleji közleményéről elmélkedett a műsorvezető Bayer Zsolt.

Sztojka Iván neve sokak számára ismerős lehet. A közel öt évvel hamarabb történő kiengedéséről és az azt követő időszakról is szó esett a műsor első felében. Emellett Karácsony Gergely, Bán László felé intézett megjegyzése is, a múzeumok látogatását illetően.

A műsor második felében Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója volt a vendég. A közvetlen környezetünket, az országot, Európát, valamint a világ egészét érintő gazdasági, környezeti és klímakérdések is előkerültek.

„Kimondható, hogy az a jellegű gazdasági működés, amit kifejlesztettünk az utóbbi kétszáz évben, – ezt úgy hívják, hogy lineáris gazdasági modell – ez nem tartható fenn. Ez azt jelenti nagyon röviden, hogy termeld ki, használd nagyon rövid ideig, dobd el, újra termeld ki. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb természeti erőforrást kell belefektetni a gazdasági folyamatokba. A végén egyre nagyobb és egyre gyorsabban megjelenő hulladékot termelünk. (A természet nem termel hulladékot, csak mi vagyunk erre képesek. Nem is tud vele mit kezdeni a természet, beleértve a légnemű hulladékot jelentős részét is.) Tehát magának a gazdaságnak a logikáját kellene megváltoztatni. Röviden úgy szokták mondani, hogy a körforgásos gazdasági modellre kellene áttérnünk. Ez azt jelenti, hogy az az anyagforgalmi hurok, amiről az előbb beszéltem, – minél nagyobb tömegben bevonni az erőforrásokat, az anyagot, az energiát, a vizet, talajt, stb. a termelésbe, aztán a végén mindezt kidobálni – azt a hurkot összezárni.” – foglalta össze gondolatait Kőrösi Csaba.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.