– Mivel nem én állítom össze a Fővárosi Közgyűlés napirendjét, személyesen Karácsony Gergelyt kellene megkérdezni az ígéreteiről – jelentette ki lapunknak Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a főpolgármester teljesítetlen ígéreteiről.
Karácsony azzal kampányolt az önkormányzati választás előtt, hogy győzelme esetén az első intézkedések között pályázatot hirdet a fővárosi főkertész pozícióra, ahogyan azt is megígérte, hogy a városháza parkolójából a budapesti lakosok által szabadon látogatható parkot alakít ki. A vállalásai között szerepelt, hogy ingyenessé teszi a tömegközlekedést a 14 éven aluli gyerekek, valamint az álláskeresők számára. A budapesti nyugdíjasoknak pedig személyre szóló levelekben ígérte: „Minden évben 20 ezer forintot adunk a fűtési szezonban a rezsiköltségek enyhítésére.”
A 2023-as atlétikai világbajnokságnak otthont adó stadion és a kapcsolódó létesítmények helyszínének bejárásán Baranyi Krisztina szerencsésnek nevezte, hogy a kormány is elfogadta a Fővárosi Közgyűlés által megszavazott előterjesztést, és úgy fogalmazott, Budapest harmadik legnagyobb – a Margitszigethez hasonló – közparkja jöhet létre a beruházással. Ismert, a baloldali összefogás korábban stadionstopot hirdetett, ám végül mégis támogatták a stadion megépülését, miután a kormány elfogadta Karácsonyék feltételeit, amelyek egyébként is összhangban álltak a kabinet meghirdetett politikájával.