Fidesz: A Karácsony-féle klímavészhelyzet kamu

Budapest, 2019. november 26., kedd (MTI) – A Fidesz értékelése szerint kiderült, hogy a Karácsony-féle klímavészhelyzet egy kamu.

Forrás: MTI2019. 11. 26. 15:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolt: a fenntartható fejlődés bizottságában Karácsony Gergely kérdéseket kapott arról, hogy mi is az a klímavészhelyzet, a válaszából pedig az derült ki, hogy semmilyen konkrét intézkedési tervük nincs. „Így kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy ez egy politikai PR-fogás, egy kamu, amit bedobtak a Fővárosi Közgyűlésben” – fogalmazott.

A kormánypárti képviselő hozzátette, a bizottsági ülésen arra sem kaptak konkrét választ, hogy mikor és a város mely területeiről akarják kitiltani a dízel, illetve a benzines autókat, és erről hogyan értesítik a fővárosiakat. Ezért továbbra is várják, hogy Karácsony Gergely ismertesse álláspontját ezekben a témákban.

Hangsúlyozta: a Fidesz számára nagyon fontos a környezet védelme és a klímaváltozás elleni küzdelem, hiszen – mint mondta – „mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt szeretnénk”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.