A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma (HM HIM) a szaktárca tájékoztatása szerint 2016 óta egy kormányhatározatba foglalt felhatalmazás alapján végzi az I. világháborús hősi sírok, temetkezési helyen található I. világháborús emlékművek, művészeti alkotások, mauzóleumok, kripták helyreállítását, felújítását. Ezenkívül évről évre saját költségvetéséből is finanszírozta további hősi temetési helyek renoválását.
A forrásokból összesen mintegy 1,85 milliárd forint összeget fordított nem csupán a magyar, hanem a hazánk területén fellelhető idegen haderők sírjainak gondozására, így országszerte összesen mintegy 300 helyszínen 24 ezer hősi sír, 150 emlékmű, hét temetéssel érintett emlékpark, nyolc temetői művészeti alkotás, 16 kripta és mauzóleum újult meg. Mindezzel összefüggésben országszerte még összesen 15 helyszínen 200 hősi sír, öt emlékmű és két kripta felújítása várható, erre mintegy 45 millió forintot irányoztak elő.

A minisztérium közlése szerint a kormány, illetve a szaktárca foglalkozik a nem Magyarország területén nyugvó hősi halottaink sírjainak gondozásával is. Ennek érdekében kilenc országgal (Németország, Lengyelország, Ukrajna, Oroszország, Olaszország, Szlovénia, Románia, Moldova, Bulgária) van hatályos megállapodása a kabinetnek. A megállapodásokban szerepel, hogy az adott országokban milyen szabályok alapján tehetik rendbe a sírokat, mennyi pénzből és milyen kétoldalú kapcsolatok mentén menthetik meg a haditemetőket.
A HM HIM ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít a történelmi Magyarország elszakított országrészein fellelhető magyar hősi sírok felkutatására, állapotuk felmérésére, felújítására, továbbá az I. és a II. világháború jelentős harcaival érintett, nagyszámú magyar hősi elhunytnak nyughelyet adó térségekben található hadisírjainkra.
Különösen érzékeny területe a hadisírgondozásnak, illetve az emlékművek megőrzésének Oroszország. A szovjet katonák ugyanis megszállóként jöttek hazánkba a II. világháború idején, ennek ellenére kölcsönös megállapodásra kellett jutni az oroszországi magyar hadisírok és emlékhelyek megőrzése érdekében. A szaktárca közlése szerint Magyarország és Oroszország között kormánymegállapodás jött létre erre a tevékenységre. A szovjet-orosz katonai emlékművek és hősi temetők kegyeleti gondozásáról ugyanakkor egy 1947-es törvény van érvényben, ennek értelmében ezeknek a temetési helyeknek a gondozási kötelezettsége nem az oroszokat, hanem a települési önkormányzatokat terheli.