időjárás 1°C Melinda , Vivien 2022. december 2.
logo

Patinás osztrák hadiipari céget vásárolt a magyar állam

Villányi Károly
2019.11.04. 06:05
Patinás osztrák hadiipari céget vásárolt a magyar állam

Bő kilenc éve a polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült több területen behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is: most Ausztriában vásárol nagy múltú, aknavetőket gyártó üzemet, a közelmúltban pedig együttműködést kötött az Airbusszal és egy cseh céggel. Az előbbi részeként a francia—német hadiipari óriás helikopterei­hez gyártunk mozgóalkatrészeket, az utóbbinak köszönhetően Európa egyik legmodernebb kézifegyvergyára működhet Kiskunfélegyházán – derült ki a haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos, Maróth Gáspár lapunknak adott exkluzív interjújából.

– Nem szokott gyakran interjút adni.

– Valóban. Ez a munkám természetéből fakad.

– Ön a nemzeti védelmi fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos. Feladata szorosan összefügg a három évvel ezelőtt meghirdetett Zrínyi 2026 kormányzati programmal. Időarányosan elégedett a haladással?

– Büszke vagyok az eddigi eredményeinkre. Legfőképpen azért, mert nagyon mélyről indultunk: 2010-ben egy gyakorlatilag lefegyverzett honvédséget vett át a polgári kormány. Ehhez képest ma 21. századi haditechnika beszerzéséről, alkalmazásáról és élvonalbeli gyártási technológia megteremtéséről beszélhetünk. A haderő reformjáról szövetségeseink is elismerően nyilatkoznak. Fontos kiemelni azt is, hogy ez többről szól egyszerű adásvételnél, mert a haditechnikai eszközök beszerzésén túl a szakszerű üzemeltetéséhez szükséges tudás elsajátítását is magában foglalja. Vagyis a haderő modernizációja a „vas” megvétele mellett a tudástranszferre is kiterjed. Lecseréljük az elavult haditechnikát, megvesszük a modern rendszerek működtetéséhez szükséges tudást, és emellett, ahol lehetőséget látunk rá, olyan megállapodásokat kötünk, amelyekkel bizonyos gyártókapacitásokat hosszú távon Magyarországhoz kötünk. Ezekkel a lépésekkel úgy fordítjuk az adófizetők pénzét haderőreformra, hogy a hazai gazdasági fejlődéshez is hozzá tudunk járulni, és az sem mellékes, hogy közben felhelyezzük magunkat a nemzetközi hadiipar térképére.

– Ez jól hangzik, de mire alapozza ezt az állítást?

– Olyan bizonyítékokra, mint a kiskunfélegyházi kézifegyvergyár vagy a gyulai helikopter-forgóalkatrész-üzem létesítése. Hosszú tárgyalássorozat után pedig az állam megvásárolta a brit–osztrák Hirtenberger Defence Systems nevű hadiipari céget. A társaság 160 éve foglalkozik tüzérségi eszközök, valamint lőszerek fejlesztésével, gyártásával. Élenjáró technológiával van jelen a nemzetközi piacon, világszerte ismert innovatív megoldásairól és termékei kiváló minőségéről.

– Mikor írták alá a szerződést?

– Október 29-én, így múlt szerdától a magyar tulajdonban lévő HDT Védelmi Ipari Kft. gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

– Lesz bármilyen változás a cég irányításában, személyi összetételében?

– Nem. Számunkra kulcsfontosságú a vállalat üzleti, technológiai tevékenységének, valamint az ügyfelekkel ápolt kitűnő munkakapcsolatának fenntartása, sőt továbbfejlesztése. A továbbiakban nemcsak a gyár irányítóira, hanem minden dolgozójára ugyanúgy számítunk. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Hirtenberger jövőbeli növekedésében fontos szerepet szánunk az Egyesült Királyságban található Middle Wallop-i telephelynek is.

– A gyárban megjelenik majd magyar munkaerő is?

– Első fázisban a kutatás-fejlesztés területén egyértelműen igen. Magyar mérnökök is részt fognak venni abban a nemzetközi munkacsoportban, amely hozzájárul a magas szakmai színvonal fenntartásához a társaságnál.

– Számítanak-e politikai feszültségre a szomszédsági viszonyban?

– Nem számítunk. Kiemelkedően jó kapcsolatunk van Ausztriával a védelmi területeken.

– Az adásvétel az osztrák kormány tudtával történt?

– Az osztrák kormány tájékoztatása bármiről a társaság feladata. A cégre, információim szerint, több nemzetközi jelentkező is volt. De meggyőződésem, hogy Ausztria számára is a legjobb eredmény született azzal, hogy a mi ajánlatunk lett a befutó.

– Mennyibe került mindez a magyar államnak?

– A vételár, az osztrák partner kérésére, üzleti titok. Annyit mindenesetre elmondhatok, hogy egy banki hitelkonstrukcióból fedeztük, ezáltal a költségvetésnek nem jelentett extra kiadást. Azért választottuk ezt a megoldást, mert hiszünk abban, hogy a társaság az üzemszerű működése mellett – jelenlegi mutatóival – ezt a hitelt biztonsággal vissza tudja fizetni. Ez a tranzakció is beleillik a magyar miniszterelnök által nemrég bejelentett tőkekihelyezési stratégiába. Olyan üzemet vásároltunk, amelynek kapacitásai évekre előre lekötöttek, termékeinek hosszú távú kifutása van a nemzetközi piacokon, üzemeltetése pedig rentábilis. A cég megvételével ugyanakkor olyan tudáshoz jutottunk hozzá a hazai, korábban teljeskörűen felszámolt nagy kaliberű lőszerek gyártásának területén, amelyet önerőből négy-öt évbe és sok-sok milliárdnyi adóforintba került volna elérni.

– Térjünk át egy másik hadiipari beruházásra. Kiskunfélegyházán nemsokára teljes kapacitással megkezdődik a hazai kézifegyvergyártás. Hogy áll ez a folyamat?

– 2017-ben született egy kormánydöntés a magyar kézifegyvergyártás alapjainak újbóli megteremtéséről. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy újbóli, hiszen korábban a fegyvergyártás is gyakorlatilag elhalt az országban. 2017 októberében a kijelölt állami cég, a HM Arzenál Zrt. megkapta az induláshoz szükséges forrást. A következő év márciusában licencszerződést írtunk alá a cseh CZ (Česká Zbrojovka) szolgálati fegyvereinek magyarországi gyártásáról. 2018-ban a kiskunfélegyházi kézifegyvergyár már el is kezdte az összeszerelést. Ez a gyors siker egyaránt köszönhető a legmodernebb, élvonalbeli technológiának, a gyár rendkívül elkötelezett munkavállalóinak és a város egyöntetű támogatásának, ami nem független a máig élő erős katonai hagyományaitól.

– Akkor végül is megkezdődött már a gyártás?

– A teljes körű gyártásra nyolcvan százalékban készen áll a társaság. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar fegyveres és rendvédelmi alakulatok tagjait 21. századi színvonalú, hazai gyártású fegyverekkel szereljük fel.

– Ez mikorra valósulhat meg?

– A magyar fegyveres testületeknek komoly mennyiségre van szükségük a már említett, sokáig halogatott modernizáció miatt. Arra számítok, hogy a következő négy-öt esztendőben a nemzetközi eladások mellett a gyár meghatározó megrendelője lesz a magyar állam.

– Konkrétan milyen fegyverekről beszélünk?

– Pisztolyokról, géppisztolyokról, gépkarabélyokról, mesterlövészfegyverekről, vadászfegyverekről.

– Utóbbi kettőről eddig nem lehetett hallani. Tovább is bővülhet a repertoár?

– Ha létrehozunk egy ilyen gyárat, kötelességünk, hogy azt fenntarthatóan, a világpiaci versenynek leginkább megfelelően működtessük. Ezért elemi érdekünk, hogy lépést tartsunk a konkurenciával. Ebben segít minket az időközben idehaza beindított kutatás-fejlesztés, valamint az újabb licencek megvásárlása.

– Mekkora lesz a kiskunfélegyházi gyár kapacitása?

– Ez üzleti és biztonsági okokból is minősített adat, mégpedig a magyar emberek érdekében az. Sorolhatnék mindenki által ismert, multinacionális cégeket, amelyek hasonló választ adnának hasonló kérdésre. Nekik sincs takargatnivalójuk, nekünk sincs. De a versenypozícióinkat és országunk biztonságát is rontanám, ha konkrét számokkal szolgálnék. Mindazonáltal a gyárnak nemzetközi összehasonlításban sincs szégyenkeznivalója. És az sem titok, hogy Kiskunfélegyházán eddig már több mint 25 ezer fegyvert készítettünk el.

„Európa vezető nemzetei közé lépünk be az Airbusszal közös vállalattal”
Fotó: Havran Zoltán

– A haderőfejlesztés másik fontos eleme a légierő fejlesztése. Mint köztudott, az orosz gyártmányú helikopterek esetében a géppark üzemideje nem hosszabbítható. Az új szállító a francia–német Airbus lesz. Mikor érkeznek az első helikopterek?

– Összesen harminchat helikopterről beszélünk, közülük húsz úgynevezett könnyű, harci és katasztrófavédelmi célokra egyaránt bevethető, tizenhat pedig szállító lesz. Előbbiekből még az idén megérkezik négy helikopter.

– Mikor zárul majd a beszerzési folyamat?

– A H145M típusból jövőre további tizenkét darab érkezik, 2021-ben pedig az utolsó négy példány. A nehezebb H225M gépek 2023 és 2025 között jönnek.

– A pilóták kiképzése megkezdődött már?

– Az első két oktatópilóta már túljutott kiképzésének első szakaszán, ahogy a műszaki személyzet első csoportja is.

– 2019 májusában jelentette be az Airbus és a magyar kormány a gyulai alkatrészgyártó üzem létesítését. Hol tart ez a folyamat?

– Ez egy világszínvonalú technológiai beruházás: az Airbus helikopterek gyártásának legérzékenyebb területe kerül Magyarországra, a forgóalkatrészek előállítása. Minden, az Airbus által gyártott helikopter úgynevezett mozgó alkatrészét itt fogjuk előállítani. Tehát a magyar üzem a gépek lelkét fogja gyártani. A gyulai létesítményt működtető cégben a magyar államnak komoly tulajdonrésze lesz. Ezáltal Magyarország Európa vezető nemzetei – Franciaország, Németország és Nagy-Britannia – közé lép be tulajdonosként az Airbus egyik regionális gyárába. A kérdésre visszatérve: jelenleg a cég létrehozásánál tartunk. Az együttműködésnek köszönhetően már most újabb befektetők jelentek meg a térségben, akik a leendő gyár közelében akarnak beruházni. Ez is alátámasztja azt a kormányzati elképzelést, miszerint a magyar haderőfejlesztés lehet az egyik komoly motorja a következő években a hazai gazdaságfejlesztésnek, amennyiben okosan használjuk ki a pozícióinkat.

– A szállítóképesség első fázisának a megteremtése két Airbus A319 és két Dassault Falcon beszerzésével lezárult. Miként áll a második szakasz, vagyis a haditechnika szállítására alkalmas rámpás gépek megvásárlása?

– Ha lesznek konkrétumok, kellő időben tájékoztatni fogjuk a közvéleményt. Folyamatban lévő projektekről nem szoktunk nyilatkozni.

– Felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a Gripenekkel. Mikor dől el, hogy Magyarország a lízingszerződés kifutása után megvásárolja-e a svéd vadászgépeket, vagy típusváltás lesz?

– Ha most részleteket árulnék el, azzal rontanám Magyarország tárgyalási pozícióit. A jövő tervezése során ugyanakkor bizonyos alapelvekhez nagyon szigorúan ragaszkodunk. A beszerzés során ár-érték és minőség arányban a legjobb kondíciókra törekszünk, a döntés többéves folyamat eredményeként születhet majd meg. Katonai szakértőink vizsgálják és elemzik a piaci lehetőségeket, és számításba veszik az üzemeltetési kérdéseket is. A döntésnek komoly kihatása lehet a hazai gazdaságfejlesztésre, amit külön elemzünk. És gondolom, azzal sem árulok el titkot, hogy a világban ezek a beszerzések komoly hatással vannak a nemzetközi és belpolitikai kapcsolatrendszerekre is. Ezért például nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy olyan külföldi országok cégei, amelyek kormányai a demokratikus országok írott és íratlan szabályait felrúgva a magyar választók akaratával ellentétes belpolitikai befolyásolási gyakorlatot folytatnak nálunk, előnyt élvezhessenek egy ilyen folyamatban.

– Ezt akár úgy is lehet értelmezni, hogy a Gripenek helyett új vadászgépek érkezhetnek.

– Én nem ezt állítottam, csupán alapelvekről beszéltem.

Gripen vadászgép indul útjára. Alapvető változások várhatók a honvédelemben
Fotó: Kurucz Árpád

– Igen viharvert állapotban voltak a szárazföldi erők is. Korábban már bejárta a hír a sajtót, hogy Magyarország német, csúcstechnológiával felszerelt harckocsikat vásárol. Mikor érkeznek az első tankok? Összesen mennyi és milyen típusú harckocsit vásárolunk?

– Az első kiképzésre szánt Leopard 2A4-es harckocsik 2020 második felében érkeznek, ebből 12 darabot kiképzési céllal lízingeltünk, amely a szerződés szerint a honvédség tulajdonában marad. A már nekünk gyártott 44 darab új Leopard 2A7+ harckocsiváltozatok szállítása 2023-tól lesz esedékes.

– Hol tart a nehéztüzérség újbóli megteremtése?

– A 24 darab PzH 2000-es önjáró löveg 2022-től folyamatosan áll majd hadrendbe.

– A CZ fegyvereken kívül a lövészek a közelmúltban új páncéltörőket is kaptak.

– Így van, nemrégiben érkeztek meg Magyarországra az első Carl Gustaf M4 típusú fegyverek, és katonáink a kiképzés részeként már teljesítették az első éleslövészetet is.

– A beszélgetésből egy határozott fegyverkezési folyamat képe rajzolódik ki. Miért költ az ország ennyi pénzt haditechnikára, hadiipari beruházásokra?

– Szeretnék itt egy rosszul csengő terminológiát pontosítani. Ön is az otthona biztonsága és értékeinek védelmében felszerel, időnként pedig lecserél egy-egy zárat vagy a riasztót. Ami jelenleg a haderőfejlesztésen belül zajlik, az nem a „lakásunk” indokolatlan túlbiztosítása, hanem az alapvető ajtózárak és a riasztó beszerelése. Ön a saját vagyonát félti, mi a honfitársaink és szeretteik biztonságáért, a vagyonukért, a közösség értékeiért és az ország szuverenitásáért vagyunk felelősek. Ez a Magyar Honvédség alkotmányos feladata. Az a politika, amely azt a hamis tévképzetet keltette, hogy az ilyen jellegű beruházások feleslegesek, mert a NATO majd megvéd minket, súlyosan erkölcstelen. Ezek a politikusok nem kevesebbre számítottak, mint hogy a magyar emberek és a hazánk biztonságának a számláját más országok adófizetői állják majd. Aki élt már angolszász kultúrában, az pontosan ismeri az egyik legfontosabb közmondásukat: „nincs ingyenebéd”. Vagyis az a magyar ellenzéki politika, amely a kormányzása alatt ezt a számlát más nagyhatalmakkal akarta megfizettetni, az nem kevesebbről, mint Magyarország alapvető szuverenitásáról, a magyar közösség önrendelkezési jogáról mondott le. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program ebben a tekintetben is visszaállítja a magyar emberek becsületét a nemzetközi közösségben.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.