Gloria von Thurn und Taxis hercegnő magyar nyelven mondott köszönetet a kormánynak és Orbán Viktor kormányfőnek azért, amit az emberi jogokért tett és tesz. Kiemelte az emberi élet védelmét a fogantatástól a halálig, a házasság védelmét, és külön szólt a vallásszabadság védelmének fontosságáról.
Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció nyugalmazott prefektusa kiemelte: a keresztények szenvedése fémjelzi földi életüket, az ember a szenvedéssel együtt él, ismeri az ezen keresztül megjelenő fájdalmat. A kereszt, amelyet a világ Megváltója cipelt vállán, a válasz a kérdésekre – fogalmazott.
Viktor Hamm tiszteletes, a Billy Graham Evangelistic Association alelnöke arról beszélt, hogy a keresztényüldözés valóság, és már azelőtt elkezdődött, hogy megszületett volna maga a keresztény vallás. Az üldöztetést már Jézus megjósolta, követőit a történelem során üldözték, hasonlóan a mostani üldözöttekhez – mutatott rá.
Az üldözés azonban nemcsak félelmet szül, de elpusztítja a keresztény tudatot is több generációra visszamenően – sorolta a jelenséggel megjelenő veszélyeket. Szerinte a szabad világnak is fel kell készülnie az üldöztetésre, mert az „már úton van”.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!