Bár Schwarzer személyesen ismeri Sorost, és rendszeresen beszélnek telefonon, a kérés mégis meglepte. Közölte a milliárdossal, hogy „a dolgok nem így működnek”, s dacára annak, hogy fel tudná hívni a kancellárt, teljesen kizárt, hogy ennyire direkt politikai tanácsot adjon neki. Soros nehezen fogadta el az elutasítást, és próbálta győzködni Schwarzert az ügy jelentőségéről. Soros akcióját az is motiválhatta, hogy a bevándorláspárti erőknek nem érdekük a Balkán stabilitásának megőrzése. A milliárdos lobbierejét egyébként világosan megmutatja az alapítványbirodalmának egy belső anyaga, amely szerint a velük rokonszenvező EP-képviselők száma meghaladta a kétszázat az előző uniós ciklusban.
Soros György akciója sérti a nemzeti érdeket
Nem cáfolta a titkosszolgálat az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tegnapi ülésén lapunk nemzetbiztonsági forrásból származó információit, amelyek szerint Soros György megpróbált nyomást gyakorolni Angela Merkel német kancellárra annak érdekében, hogy ne a magyar kormány jelöltje kapja meg az Európai Bizottság bővítési biztosi pozícióját. Szijjártó Péter külügyminiszter közölte: a spekuláns akciója sérti a nemzeti érdeket, ezért is vette napirendre a bizottság a befolyásolási kísérletét.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!