Díjat nyertek magyar mikrobiológusok mikrobákból alkotott festményeikkel

Két magyar szakember is díjat kapott az Amerikai Mikrobiológusok Társaságának idei versenyén az Agar Art-on, mikrobákból alkotott festményeikért.

Forrás: MTI2019. 12. 04. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mikrobákból nevelt magyar népművészeti mintával Pöstényi Zita, a SYNLAB Hungary Kft. szakembere nyert közönségdíjat, kollégája, Héjja Andrea, aki harmadik helyet ért el a nemzetközi versenyen, Munch Sikoly című képét reprodukálta színes baktériumokból – közölte az esemény kommunikálásával megbízott ügynökség szerdán az MTI-vel.

A SYNLAB Hungary Kft. szakembereinek munkáit 347 kompozícióból választották ki, a versenyre 43 ország mikrobiológusai neveztek.

Az Agar Art lényege, hogy a mikrobiológusok vászon helyett Petri-csészét, festék helyett pedig élő organizmusokat – baktériumokat, gombákat – használnak. A versenyt 2015 óta rendezi meg az amerikai társaság, hogy megmutassa, a tudomány és a művészet nem is áll olyan távol egymástól. A versenyre idén 415 tudós és tudóscsoport összesen 347 kompozíciót nevezett be – 43 különböző országból, valamint 22 amerikai tagállamból.

A mikróbák számára a megfelelő táptalajt az agar nevű zselésítőanyaggal hozzák létre, innen kapta nevét a nemzetközi verseny.

A versenyen három kategóriában nevezhettek a kutatók: profi, félprofi és gyerek kategóriában is vártak alkotásokat a szervezők. A nemzetköz verseny legszebb műalkotását profi kategóriában az Oakland Egyetem hallgatója, Arwa Hadid készítette, aki egy Koi halat festett meg Petri-csészében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.