A kormány szerint a teljes szegedi igazságszolgáltatási rendszer függetlensége kérdőjeleződött meg a Szeviép-ügyben hozott ítélet után. Hozzá kell-e nyúlni a bírók jogállásáról szóló törvényhez? A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Hollik István kormányszóvivőt kérdezték.
A Szeviép-ügyben születtek egymásnak teljesen ellentmondó bírósági ítéletek, egy nagyon furcsa ügyszignálási rendre derült fény, nagyon furcsa megbízási szerződések a bírónő családjával kapcsolatban. Sokan azt mondják, hogy megrendült a hit a bírói függetlenségben, hogy vége a mítosznak. Nem lehet, hogy már korábban vége lett ennek a mítosznak? Arra gondolok, hogy Czeglédy Csaba szabadlábon védekezik hatmilliárdos csalási váddal – tette fel a kérdést Velkovics Vilmos műsorvezető.
Igen. Ott ugye a DK egy jogi kiskaput használt ki, európai parlamenti képviselőnek indította. Itt ezzel kapcsolatban a kormánypártok megtették a szükséges intézkedéseket. Ezentúl egyébként, ha már van folyamatban egy büntetőügy, akkor arra a mentelmi jog nem vonatkozik, tehát ezt a részét már az Országgyűlés orvosolta. Én azt gondolom, hogy azon nem lehet vitatkozni, hogy ez az ügy alapjaiban képes megrendíteni a bíróságokba, a bírói döntésekbe vetett közbizalmat. Az, ami a győri tragédia kapcsán, a gyermekgyilkosságok tragédiája kapcsán történt, ami látszik, hogy súlyos bírói hibák vezettek a tragédiához, hogy ha súlyosabb ítéletet szab ki a bíró, amit egyébként meg kellett volna tennie, akkor az elkövető még mindig börtönben ülne, illetve, hogy ha a büntetés-végrehajtás javaslata ellenére nem helyezik feltételes szabadlábra, a gyerekek még mindig élnének. A Szeviép-ügyben pedig azt látjuk, hogy egyértelmű összeférhetetlenség, sőt ennél durvább, akár büntetőjogi következményekkel járó cselekmények is történtek – válaszolt Hollik István.
Az ehhez kapcsolódó „Teljes körű vizsgálat lefolytatását kéri a kormány az OBH-tól a Szeviép-ügy bíróinak ügyében„ című cikkünket a linkre kattintva olvashatják el.
Velkovics Vilmos a DK-s Gréczy Zsolt internetre kikerült pornográf képeivel kapcsolatban is megkérdezte Hollik István véleményét: