Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

Új rendszámokat mutattak be
A ralis közösség nem várt hiába.
Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint december elejéig a vasúti átjárókban 69 baleset történt, ami 16 százalékkal kevesebb a múlt évi adatnál. Ugyanakkor ezek közül 21 volt halálos kimenetelű, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött.
Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt – tették hozzá.
Az idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, 5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben, és ütközött vasúti járművel.
A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük – írta a MÁV.
Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró „fokozott óvatossággal” történő megközelítésére intik a közlekedőket – olvasható a közleményben.
A ralis közösség nem várt hiába.
Működésbe lépett az automatikus védelmi rendszer.
Elárulták, utalnak-e jelek bűncselekményre.
Nem enyhül a tél.
Hamarosan felszólal Orbán Viktor a Patrióták madridi csúcstalálkozóján
Lényegében senkit nem érdekelt a Tisza Párt vasárnapi tüntetése
Kulcsár Edina véget vetett a találgatásoknak, Krausz Gáborék már hárman vannak, L.L Junior és Hopp Csilla újra együtt van
Késelő vietnámiakat üldöz a budapesti rendőrség
Lesújtó hírt közöltek a családdal: holtan találták meg az eltűnt 11 éves kislányt
„Nem az oroszok, hanem az ukránok pakoltak fel magyarokat halállistákra” + videó
Sallai Roland meccse félbeszakadt, botrány a Galatasaray stadionjában + videó
Jégkorong: idő előtt ugrottak a jégre a németek ünnepelni a mieink legyőzésekor
Balhé és rendőrségi beavatkozás Dárdaiék meccsén, a Hertha mélyponton
Megdöbbentő, hogyan ünnepel a Szoboszlai Dominikékat kiejtő másodosztályú Plymouth edzője
Szerdán jön a fordulat, feje tetejére áll az időjárás
Magyar Péternek befellegzett, Nagy Ervin vérlázító arroganciája nagyon sokba kerülhet
A ralis közösség nem várt hiába.
Működésbe lépett az automatikus védelmi rendszer.
Elárulták, utalnak-e jelek bűncselekményre.
Nem enyhül a tél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.