Megújult Pusztafalu idősek otthona és bővült könyvtára

Megújult Pusztafalu idősek otthona és bővült a könyvtára, az intézményeket szerdán adták át az alig kétszáz lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.

Forrás: MTI2019. 12. 04. 15:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepségen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta: a pusztafalui kulturális és szociális beruházás a közösség összefogó erejéből önkormányzati, intézményi, állami támogatással, helyi vállalkozók összefogásával valósult meg.

Hozzátette: ahol van közösség, ott van biztonság, ott van remény és jövőbe vetett hit, a közösséget soha nem lehet pótolni. Kötelességünk, hogy támogassuk ezt az erőt, ezért jött létre a Magyar falu program, amelynek az a célja, hogy az ilyen közösségek összefogását anyagilag is tudja támogatni.

Az államtitkár úgy fogalmazott: egyebek mellett közösségi terek, utak, orvosi rendelők felújítása, eszközök beszerzése is szerepel a programban, összefogva az önkormányzatokkal, egyházakkal.

Magyarország településeinek kilencven százaléka, csaknem 2900 falu, község 5 ezer lakos alatti. Életbevágóan fontos, hogy megkapják a támogatást, a szociális háló, a szociális biztonság szempontjából a tanya-, a falugondnoki hálózat finanszírozásának megerősítése, a szolgáltatás kibővítése is elsődleges – mondta. Hozzátette: 2020-tól a jelenlegi hatszáz fős települések mellett a hálózat a 800 fős településeket is érinti, 2022-től pedig az ezer lakosú községekben is kiépül.

A szerdán átadott pusztafalui beruházás mintegy 10 millió forintba került.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.