A Szegedi Törvényszék csütörtökön meghozott másodfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra a skálás gyilkosként ismert és életfogytiglanra ítélt Bene László. Ezzel megváltoztatták az elsőfokú bíróság döntését, és megállapították, hogy a pártfogó felügyelői és igazságügyi orvos szakértői véleményben is aggályokat fogalmaztak meg az elítélt törvénytisztelő életmód folytatására való készségéről (Bene egy 2016-os interjúban arról is beszélt, hogy szeretne fegyverrel a kezében meghalni – a szerk.). A másodfokú bíróság álláspontja szerint a férfi továbbra is potenciális veszélyt jelent a társadalom tagjaira, így a büntetésnek a társadalom védelmét érintő célja nem érhető el a szabadságvesztés további végrehajtása nélkül.
Bene Donászi Aladárral közösen rabolta ki 1992-ben a budai Skála áruház pénzszállító autóját, közben megöltek egy egyetemistát, majd 1994-ben meggyilkoltak két vadászt Székesfehérvár közelében. Még abban az évben elfogták őket. Kiderült, Donászi korábban Győrben Ősz Zsigmond rendőrtiszthelyettest is agyonlőtte, amikor az másodállásban pénzt szállított. A Legfelsőbb Bíróság – a Kúria jogelődje – 1996-ban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Bene Lászlót és Donászi Aladárt azzal, hogy legkorábban húsz év múlva vizsgálható felül a feltételes szabadlábra helyezésük. Donászi 2001-ben a sopronkőhidai fegyházban felakasztotta magát, Bene a szegedi Csillagbörtön életfogytiglanos részlegében tölti büntetését. Hat évvel ezelőtt vizsgálták felül Bene László feltételes szabadlábra helyezését, de akkor első körben el is utasították azt. Utána kétévente került sor felülvizsgálatra, és bár első fokon jóváhagyták a szabadulását, jogerősen rendre bent tartották. Csakúgy, mint ezúttal.

A feltételes szabadságra bocsátás élénken foglalkoztatja a közvéleményt, az indulatokat legutóbb az korbácsolta fel, hogy feltételes szabadlábon volt az a huszonöt éves férfi, aki tavaly december 15-én Győrben megölte két gyermekét, majd magával is végzett. Az ezt követően elrendelt átfogó kormányzati vizsgálat eredményeként készült jelentésnek megfelelően az Igazságügyi Minisztérium sürgősséggel elkészítette a szükségesnek tartott jogszabály-módosítások előterjesztéseit – jelentette be Varga Judit, a tárca vezetője szerdán a közösségi oldalán. A miniszter első és legfontosabb lépésként a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását javasolta. Vagyis azt, hogy ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani olyan elítéltet, aki szándékosan más életére tört. A törvényjavaslatot az Országgyűlés várhatóan már a tavaszi ülésszakán megtárgyalja.