A budapestieknek hasznos megállapodásokat köt a kormány Karácsony Gergely főpolgármesterrel – közölte múlt szombaton az MTI-vel Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Felidézte: múlt pénteken Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt tárgyalásokat folytattak Karácsony Gergellyel és munkatársaival a közös fellépést szükségessé tevő budapesti kérdésekről, amelyet megelőzött egy szerdai, szintén hosszadalmas és alapos egyeztetés. A tárgyalásokat Fürjes Balázs úgy foglalta össze: a budapestiek gyógyításának, a budapesti egészségügyi ellátás javításának lehetőségei és a fővárosi szemétszállítás, az úgynevezett kukaholding kérdése is napirenden volt.
Hozzátette, fontos kérdésekben állapodtak meg az egészségügy területén. Rögzítették a legfontosabb közös célt: ha szükséges, a beutaló kiállítása után hét napon belül legyen meg a CT- vagy az MR-vizsgálat, ezután három napon belül pedig legyen diagnózis. – A kormány száz százalékban biztosítja az ehhez szükséges kétmilliárdos költségvetési támogatást – emelte ki.
Az államtitkár közleménye szerint megegyeztek abban is, hogy a kormány a központi költségvetésből idén tízmilliárd forinttal támogatja a budapesti kerületek járóbeteg-ellátási szolgáltatását, vizsgálatokat, gépek, eszközök beszerzését, rendelők építését és felújítását. – A megbeszéléseken egyenként, tételesen áttekintettük a kerületi igényeket és döntöttünk a források kerületek közötti megosztásáról. A megállapodás részleteit a kormány és a főváros közösen fogja ismertetni – fűzte hozzá.

Fotó: Teknős Miklós
A szemétszállítás ügyében Fürjes Balázs azt közölte, elmondták Karácsony Gergelynek, hogy a kormány fenn kívánja tartani az egységes, országos hulladékgazdálkodási rendszert, aminek uniós követelmények, a gazdaságosság és a környezet védelmének biztosítása az okai.
– Ezt a feladatot országosan ellátó kukaholdingnak nincs tartozása a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) vállalat felé – szögezte le az államtitkár. Fürjes arra reagálva, hogy a főpolgármester szerint tízmilliárd forinttal tartozik a holding az FKF-nek, úgy fogalmazott: 2019-re minden benyújtott számlát kifizetett a fővárosnak a cég. – Az utolsó 2019-es számlát az FKF még nem nyújtotta be, így a kukaholdingnak nincs jogszerű lehetősége fizetni – jegyezte meg. Azt is hozzátette: az FKF és a kukaholding vezetői minden kérdést tisztáznak, a szakmai megoldás napokon belül megszülethet. – Budapest nem csatatér, a budapestiek joggal várnak közös munkát tőlünk a főváros új vezetésével. Mindkettőnknek kutya kötelessége az együttműködés Budapest, a budapestiek érdekében – hangsúlyozta Fürjes Balázs államtitkár.