Zárt hírközlési láncon keresztül hallgatták meg csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken az Iszlám Állam (ISIS) hóhérjának tartott Hasszán Farhud perében azt a három szír tanút, akik a vádlott bűnösségét támasztották alá a nyomozás során. Elsőként Farhud egykori rakkai szomszédja jelentkezett be Belgiumból. A férfi azonnal felismerte a vádlottat, még azt is megmondta, hogy az anyja szülés közben halt meg. Arról is beszélt, hogy a szomszéd néhány osztályt biztosan elvégzett, ami azért is fontos, mert vallomásával ellentétben mégsem analfabéta. A tanú elmondta: Hasszán Farhud a terrorszervezet egyik helyi egységét vezette, amely elhurcolta és lefejezte az unokatestvérét. Az erről készült videót már Belgiumba érkezve látta a világhálón és felismerte rajta volt szomszédját, ezért feljelentést tett a belga rendőrségen. A férfi hozzátette: a testvére tinédzser gyerekével is Farhudék csoportja végzett. A fiút fejbe lőtték, levágták a fejét, amellyel aztán a vádlott pózolt. A tanú a bíróság előtt is megismételte: Szíriában mindenki tudta, hogy Hasszán Farhud az ISIS hóhérja, afféle emír egy kivégzőosztag élén.
– Ki vagy te? – reagált a vádlott a tanú vallomására. Eleinte megismerni sem akarta, aztán rájött, hogy egykori szomszédja az, azt azonban konokul tagadta, hogy bármit is elkövetett volna.

Fotó: Havran Zoltán
Védője, Kelen László olyan indulatosan esett neki a tanúnak, hogy a bírónak kellett megintenie, viselkedjen a bíróság tekintélyének megfelelően. Kelen szerint a tanú három vallomásában háromféle előadást tartott. Az első néhány szavas bejelentést később adatokkal, nevekkel és időpontokkal egészítette ki. A tanú szerint a családjától jutott újabb információkhoz, amelyeket elmondott a belga rendőröknek. Az ügyvéd kérdésére, miként ismerte fel a lefejezésről készült videón Farhudot, miközben három szakértő sem tudta egyértelműen azonosítani, a tanú azt mondta: Akkor hosszú haja volt, de a szeme ugyanaz, az nem változott. Egy szakértő egyébként 53 százalékos bizonyossággal azt mondja, Farhud van a lefejezős videón, a másik kettő nem tudott állást foglalni a felvétel rossz minősége miatt.